A készülékek adott esetben gyorsabb merülése egy rendszeresen előkerülő probléma, amivel kapcsolatban már írtunk arról, hogy mit lehet tenni, ha furcsa dolgokat produkál a készülékünk. Az alábbi tippeket Scotty Loveless gyűjtötte össze, aki egy Apple Retail Store-ban a Genius Bar csapatában dolgozott – ez a cikk tehát az ő írása alapján készült.
A Genius Bar csapatában dolgoztam majdnem két évig, és a legnehezebb feladatunk az adott esetben alacsony akkumulátor-élettartam kezelése volt. Elképesztően nehéz volt kitalálni a pontos okot, amiért valaki készüléke drasztikusan merült.
Személyes küldetésemmé tettem, hogy megállapítsam ezeknek a merüléseknek az okát. Az alábbi cikk több év kutatás és tapasztalat eredménye, amit a több száz Genius Bar konzultációim során, valamint a saját és barátaim eszközeinek használatával szereztem meg, mint a Genius csapat tagja és iOS technikus.
A nemrég megjelent iOS 7.1 egy csokor designt érintő finomítást és teljesítményt érintő javítást hozott magával. Ugyanakkor egyes felhasználók a frissítés óta alacsonyabb akkumulátor-teljesítményt tapasztaltak, amit aztán sok blog már tényként közölt, hogy a 7.1 konkrétan csak rontott a készülék használati idején.¹
Az alábbi cikk nem a bosszantó, “kapcsolj ki minden hasznos funkciót” típusú leírás. A célom olyan gyakorlati lehetőségeket felsorolni, amelyek valóban megoldják az akkumulátort érintő problémákat.
Még egy apróság, mielőtt belekezdenénk – az esetek 99.9%-ában nem az iOS maga okozza az akkumulátor gyors merülését. Garantálom, hogy ha törlöd a készüléked tartalmát, és nemhogy alkalmazásokat nem töltesz le, de még emailt sem állítasz be rajta, akkor az drasztikusan sokkal tovább fogja bírni, mint ezekkel együtt. No persze így semmi értelme nem lenne a készülék nyújtotta lehetőségeknek, és persze jóformán senki nem is használja így a készülékét, és nem is szükséges így használnia. Remélhetőleg az alábbi lépések segítenek majd eljutni oda, amikor a készüléket nyugodtan használhatod a kívánt funkciókkal és appokkal együtt, az mégsem fog túlzottan hamar lemerülni.
De először is tesztelni kell, hogy egyáltalán valóban tapasztalható-e gond, vagy csak úgy tűnik.
A legegyszerűbb és leggyorsabb módja a tesztelésnek, ha megnézzük a Használat és Készenlét értékeit², majd számolgatsz egy kicsit. Ehhez menj a Beállítások (Settings) > Általános (General) > Használat (Usage) menüponthoz és alulra görgetve nézd meg az ott található értékeket.
A Használat ideje azt mutatja, amennyi időt a készülékedet használtad, a Készenlét ideje pedig azt az időtartamot jelzi, amikor a készülék a két használat között készenléti állapotban pihent lezárt kijelzővel (nyilván a töltőről való lehúzástól kezdve). Itt arra kell figyelni, hogy a a Használat ideje jelentősen alacsonyabb kell legyen, mint a Készenlét ideje, hacsak nem használtad a készülékedet folyamatosan onnantól kezdve, hogy lehúztad a töltőről. Ha ez nem így van, és a Használat ideje pontosan ugyanannyi, mint a Készenlét esetén, akkor az súlyos problémát jelez. A lényeg, hogy a Használat ideje pontosan kell mutassa, mennyit használtad a töltőről való lehúzás óta.
Most akkor lássuk a tesztet: írd le a használati és készenléti időket, nyomd meg a power gombot a készülék tetején, hogy az készenléti állapotba kerüljön, majd hagyd békén 5 percig. Ezután ellenőrizd, hogy mennyivel változott a használat és készenlét ideje. Ha az eszköz megfelelően viselkedik a készenléti, alvó állapotban, akkor a Készenléti idő pontosan ezzel az előbbi 5 perccel kell, hogy több legyen, a Használati idő pedig kevesebb, mint 1 perccel lehet több³. Ha a Használat esetén több, mint 1 perc a növekedés, akkor ott valami gond van, ami miatt az eszköz nem tud megfelelően készenléti állapotba kerülni, ami így jelentősen csökkenti a használati időt.
Ha a fentiek alapján a számok normálisak, akkor minden rendben, és szükségtelen az alábbi lépések végrehajtása is. Mindenesetre ha ismersz valakit, aki folyamatosan a merülésről panaszkodik, akkor érdemes tovább olvasnod, vagy elküldeni neki a cikk linkjét.
Az alább találhatóak a merülés leggyakoribb okai, és azok megoldása.
Ez az első lépés talán túlságosan is konkrétnak tűnhet, de ez azért van, mert ez elképesztően gyakori hiba és így elképesztően hatékony megoldás is. Ráadásul rengeteg készüléken sikerült tesztelni, és hozott megoldást.
Amikor megkaptam az iPhone 5s-em, úgy tűnt, hogy az akku a vártnál gyorsabban merül. Mivel nerd vagyok, ezért elhatároztam, hogy megnézem, mit mutat az Instruments app az Xcode eszközei közül, hátha kiderül, mi okozza a problémát. Gyakorlatilag az Instruments olyan, mint az Activity Monitor (Tevékenységfigyelő) az iPhone számára, és lehetővé teszi a fejlesztők (vagy a hozzám hasonló nerd beállítottságúak) számára, hogy valós időben lássák a készüléken futó összes folyamatot és alkalmazást, és azt is, hogy azok mennyi memóriát és processzort használnak.
Ez alatt a teszt alatt a Facebook folyamatosan a lista tetejére ugrott annak ellenére, hogy épp nem használtam. Úgyhogy megpróbáltam, hogy kikapcsolom a Facebook esetén a GPS⁴ és az Alkalmazásfrissítés a háttérben (Background App Refresh)⁵ opciókat, és sosem fogod kitalálni, mi történt: az aktuálisan kijelzett akkumulátor-töltöttség megnőtt. 12%-ról 17%-ra ugrott fel. Őrület. Sosem láttam még ilyesmit azelőtt iPhone esetén. Az iPod touch esetén ez inkább előfordul, amennyire emlékszem, de egy ideje nem teszteltem. De az iPhone esetén a kijelzett érték általában eléggé pontos.⁶
Több különböző készülék esetén is sikerült ugyanezt az eredményt produkálni: a kijelzett töltöttségi százalék értéke magasabb lesz, ha a háttérben való frissítési funkciót letiltjuk a Facebook számára.
Ejnye, Facebook, ejnye.
Egy korábbi írásomban már kiveséztem az Alkalmazásfrissítés a háttérben opció előnyeit. A BAR⁷ egy igazán jó új funkció az iOS 7-ben, de ettől függetlenül nincs szükség rá minden egyes app esetén, hiába támogatják azok. Tiltsd le tehát a Facebook és minden olyan app esetén, aminél nem szükséges, hogy minden indításakor már rögtön a legfrissebb tartalom várjon.
Ha vannak olyan appok, amelyeket rendszeresen elindítasz, és megbízol az app minőségében és a fejlesztőjében, akkor nyugodtan kapcsold be az adott app esetén, és akkor azok intelligensen frissítik az adataikat a háttérben, így mikor újból megnyitod őket, a friss tartalom fog várni automatikusan. A funkció jó dolog, de semmiképp sem szükséges minden egyes app esetén, ami csak a készülékeden van.
Az iOS 7 igazán jópofává tette az appok multitasking listából való kilövését: egyszerűen csak duplán le kell nyomni a home gombot, majd az adott app előnézeti képét felfelé kilökni a képernyőről.
A legtöbben azt mondják, hogy az appok folyamatos bezárása segít a hosszabb használati idő elérésében, mert így akkor nem futnak az appok a háttérben.
Hibás meglátás.
Igen, ez így valóban kilövi az adott appot, de amit nem tudsz, az az, hogy ha ezt rendszeresen csinálod, az valójában csak ront a használati időn. Lássuk, miért.
Az app kilövésével az iOS azt kiveszi a készülék RAM-jából⁸. Azt hinnéd, hogy éppen ez az, amit akarsz, pedig mégsem. Amikor az adott appot ismét megnyitod, az eszköznek azt újból be kell töltenie a memóriába. És a memóriából való kiürítés, majd az ismételt betöltés valójában több erőforrást von el a készüléktől, mintha egyszerűen békén hagytad volna. Ráadásul az iOS automatikusan bezárja az appokat, ha több memóriára van szüksége, úgyhogy ezzel csak azt a munkát végzed el, amit a készülék magától megtenne. A készüléket elegendő használnod, nem szükséges felügyelgetni, hogy elvégzi-e a dolgát.
Az igazság ráadásul az, hogy a multitasking listában lévő appok (a legtöbb esetben) nem is futnak a háttérben: az iOS felfüggeszti a működésüket, amikor kilépsz belőlük, majd ugyanonnan folytatja, amikor visszaváltasz rájuk. Hacsak nem engedélyezted az Alkalmazásfrissítés a háttérben funkciót, az appok nem futhatnak a háttérben – kivéve, ha épp zenét játszanak le, a GPS-t használják, hangot rögzítenek, vagy a legalattomosabb közülük például a Skype által is használt opció, amikor a VoIP hívásokra⁹ várakozik. Ezek esetén a VoIP kivételével minden esetben látszik valami ikon az akku mellett, hogy látható legyen, hogy valami fut a háttérben.¹⁰
Ha a fenti három lépés nem oldotta meg a problémádat, akkor próbáld meg azt, hogy letiltod az email push-t átmenetileg, hátha azzal van valami gond¹¹. Az email push segítségével a készüléked azonnal jelzi, ha az adott fiókra új levél érkezett. Ez igazán jó dolog, ha szükséged van azonnal tudni minden fontos emailről, de egyértelműen érinti az akkut is, ha valami hibás a beállításokban.
Rengeteg olyan eszközt láttam, ahol a merülés oka a push volt, viszont szintén rengeteg más eszköz esetén meg semmi gond nincs a merüléssel, hiába van bekapcsolva a push. Ez legtöbbször az email fiókod és a szerver függvénye. Próbáld meg, hogy a push helyett a fetch (begyűjtés) opciót választod ki, akár egy, fél vagy negyed óránkénti beállítással, és ellenőrizd, hogy ezzel csökken-e a merülés mértéke. Ha ez nem segített, akkor nyugodtan kapcsold vissza a push-t. Azt is megpróbálhatod, hogy amennyiben több postafiók is be van állítva a készülékeden, akkor az egyes fiókok esetén egyenként kapcsolod ki a push-t, majd a cikk elején leírtak alapján ellenőrizd a merülés mértékét, hogy kiderüljön, megoldotta-e.
Hihetetlenül sokszor fordul elő, elsősorban Exchange fiók esetén bekapcsolt push-sal, hogy mintha “beakadna” a levelek keresése, és így a készülék folyamatosan kérdezgeti a szervert. Ha ez a helyzet, akkor a készülék általában 6 óra alatt teljesen lemerül a töltőről való lehúzás után, és a Használat és Készenlét ideje ugyanannyi lesz. Ilyenkor a kijelzett idő nem azért egyezik, mert “a firmware¹² hibás vagy sérült”, hanem azért, mert a “beakadt” push miatt a készülék nem tud alvó állapotba kerülni.
Letöltöttél valami játékot, aztán az meg folyamatosan küldi a push-t, hogy vegyél még több digitális birkát a virtuális farmodra? Ha igen, akkor vedd figyelembe, hogy minden alkalommal, amikor egy ilyen értesítés beérkezik, a készülék felébred a készenléti állapotból, bekapcsol a kijelző és a háttérvilágítás, és néhány másodpercig vár, hogy reagálsz-e erre, vagy sem.
Maga a push önmagában nem fog túlzott merülést okozni, tehát ebből most ne arra gondolj, hogy minden app esetén ki kellene kapcsolni. Ugyanakkor mivel minden beérkező értesítés 5-10 másodpercre felébreszti a készüléket, a sok kicsi sokra megy alapján ezek szépen összeadódnak. Ha mondjuk 50 értesítést kapsz egy nap folyamán, és sosem foglalkozol velük egyébként, még az is 4-8 percet hozzáad majd a Használat alatti időhöz, ezzel értékes perceket véve el akkor, amikor valóban szükséged lenne rá, mert valamire épp használnád a készüléked.¹³
Tehát kapcsold ki a push értesítéseket minden olyan app esetén, ahol ez nem lényeges. Sok kicsi sokra megy, szóval számíthat ez is.
Igen, jól látod, tényleg.
Kapcsold ki a százalékos kijelzést, és ne aggódj feleslegesen az egészen. Ezt a Beállítások (Settings) > Általános (General) > Használat (Usage) alatt találod, épp afelett, ahol a használati és készenléti időket már megtaláltad a cikk elején írtak alapján.
A tapasztalataim ugyanis azt mutatják, hogy akik a merülésen aggódnak, azok folyamatosan ellenőrzik, hogy mennyit merült a készülékük az előző időpont óta. Tehát ha így csak amiatt kétszer olyan gyakran ébreszted fel a készüléked, hogy megnézd, most épp hány százalékon áll, mintha egyszerűen csak használnád, akkor azzal gyakorlatilag a felére csökkentheted a használati idejét a folyamatos kapcsolgatással.
Hagyd abba az aggódást, és egyszerűen csak élvezd az életed. Sokkal fontosabb dolgok is vannak, mint az akkumulátor töltöttségén való aggódás. Nyilván az első pár napban ez nehéz lesz, főleg azoknak, akik szeretnek mindent az ellenőrzésük alatt tudni, de hamar hozzá lehet szokni.¹⁴
Ha a fentiek sem segítettek, akkor irány egy Apple Retail Store, ahol egy Genius Bar időpontfoglalás után a kollégák meg tudják nézni, mi lehet a készülékkel. (Magyarországon Apple Retail Store hiányában a független vagy külföldi forrású készülékekkel az Apple hivatalos szervizpartnereihez fordulhatunk, ha pedig a két magyar mobilszolgáltató valamelyikétől vettük a szolgáltatófüggő készülékünket, akkor a szolgáltatónk ügyfélszolgálata tud segíteni.)
Az Apple Retail Store-okban a kollégák iPhone 5 és újabb készülékek esetén egy pár perces, úgynevezett ‘Extended Battery Life Test’ segítségével részletes képet kaphatnak a készüléked akkumulátorhasználatáról. Személy szerint ehhez az eszközhöz még nem volt szerencsém, de az ismerősök elmondása alapján pontos eredményt ad. (Ehhez valószínűleg a magyarországi hivatalos szervizpartnerek is hozzáférnek.)
A másik lehetőség, hogy meghibásodott az akkumulátor, amit a garanciális idő alatt díjmentesen, utána pedig díj ellenében cserélnek. A garanciális idő lejárta után a mi szervizpartnerünkhöz is beviheted a készüléket.
Az egyik leggyakoribb oka a gyors merülésnek, ha alig van térerő. Ha az eszköz érzékeli, hogy alacsony a térerő, akkor megemeli az antenna esetén felhasznált teljesítményt, ezzel biztosítva, hogy a kapcsolat megmaradjon (elsősorban) a hívásokhoz, illetve az adatforgalomhoz.
Amennyiben tehát átlagosan 1 egységnyi térerő van, vagy esetleg egyáltalán nincs, az a folyamatos térerő-keresés miatt jelentősen fogyasztani fogja az akkut. A legrosszabb ebben az egészben, hogy ez sokkal több helyen előfordulhat, mint azt gondolnád – például vasbeton szerkezetes épületekben, alumínium konténer-épületekben, vagy vastag betonfalak mögött, de még a sűrűn lakott városrészekben, vagy a belvárosokban, ahol sok a magas épület.
A felső szinteken legtöbbször megfelelő a térerő, de az alsóbb szinteken, főleg az alagsori vagy pincehelyiségekben a készülék szinte levegő után kapkodva küzd a térerőért, ezzel jelentősen terhelve az akkumulátort. Ez a merülés akkor is megtörténik, ha közben Wi-Fi hálózatra csatlakozik a készüléked, hiszen a hívásokhoz és az SMS-hez továbbra is szüksége van a mobilhálózathoz.
Ha tehát olyan helyen vagy, ahol alig van térerő, de mégis szeretnél hívásokat fogadni, nincs jó hírem – nem igazán lehet mit tenni, maximum az adott épületen kívülre menni, vagy magasabbra. Ha viszont a térerő annyira gyenge, hogy a hívások minősége már használhatatlan, akkor érdemesebb a Repülőgép módot bekapcsolni. Ehhez iOS 7 esetén húzd fel a Vezérlőközpontot a képernyő alsó része felől, és nyomj rá a repülőgép ikonjára, korábbi iOS-verziók esetén ez pedig a Beállítások app legfelső opciója.
Sokan nem tudják, hogy a Repülőgép mód bekapcsolása után a Wi-Fi visszakapcsolhatóés használható. Ehhez csak nyomj rá a Vezérlőközpontban a repülőgép után rögtön a Wi-Fi ikonjára is. Erre azért van lehetőség, mert egyre több légitársaság biztosít lehetőséget Wi-Fi internetkapcsolatra repülés közben.
Ha van Wi-Fi kapcsolat, akkor ráadásul (átmenetileg) kikapcsolhatod a mobil adatforgalmat is, és emellé az LTE-t vagy 3G-t is, ezzel adott esetben magasabb térerőt elcsípve. Az emberek többsége nincs tisztában azzal, hogy a készüléke valójában egyszerre két jelet kezel: az egyiket a mobilhívásokhoz és SMS-ekhez, a másikat az adatforgalomhoz.
A készülék térerő jelzője a hangkapcsolathoz szükséges térerőt jelzi. Ez azt jelenti, hogy míg elméletben mondjuk 2-3 egységet mutat a készüléked a hangkapcsolathoz, addig az adatkapcsolat esetén ez lehet, hogy csak 1 egység, ami miatt a készülék nekiáll magasabb térerőt nyújtó tornyot keresni, ezzel pedig magasabb energiaszinten üzemelni. Ha letiltod a mobil adatforgalmat a Beállítások (Settings) > Mobiltelefon (Cellular) menüpont alatt, akkor ha egyébként van térerő, a hívások és SMS-ek továbbra is beérkeznek, az adatforgalomra pedig ott lesz a Wi-Fi, így mondhatni, mindenki boldog.
Garantálom, hogy ha követed a fenti lépéseket, akkor a lehető legjobb használati időt tudod kihozni a készülékedből.
Ha továbbra sem bír egy napot a készüléked, de összerándul a gyomrod már a gondolattól is, hogy szervizbe kéne vinned, akkor sem kell aggódnod. Még mindig van remény számodra.
Valószínűleg mindez egyszerűen azért van, mert úgynevezett “heavy user” vagy, és az eszköz teljesen normálisan viselkedik abban a kegyetlen iramban, amit diktálsz neki. Ez nem az eszközöd hibája, de nem is a tiéd. Egyszerűen a kapacitásán túl használod. A legjobb megoldás erre egy autós töltő, egy második töltő utazáshoz és munkához, vagy egy külső, akkumulátoros tok, amivel megnövelhető a napi használati idő¹⁵.
Remélem, ez a cikk segít a problémák megoldásában, megszabadít az aggódástól, és lehetővé teszi, hogy élvezd a kezedben lévő eszköz használatát.
Lábjegyzetek
köszi Szifon afordítást!!!! :)
Kapcsolat
Kérdésed van, ajánlatot kérnél, kérlek írd meg, és keresni foglak!