Lecserélnéd iPhone-od ha beszámítaná az Apple a régit!??- Ceremóniamester ajánlja

Ceremóniamester blog

#Apple

#Hírek

#Kütyük

#Férfiaknak

#Tudomány

#Életmód

 

 

Mindenesetre az Apple azt szeretné, ha inkább tőlük venne mindenki iPhone-t. 

A jól értesült fülek szerint az Apple már a következő hónapban elindítja az iPhone-ra vonatkozó csereprogramját. Ennek keretében a vásárlóik leadhatják majd a régi iPhone-jukat, és az új modell árából valamennyi kedvezményt kapnak. Így kedvezőbb feltételek mellett lehet majd megvenni az új iPhone-t, leadva mondjuk egy régi iPhone 4S-t. 

 

Természetesen a nagyobb szolgáltatók és kereskedők mindenhol saját akciókkal igyekeznek rávenni az ügyfeleiket a hasonló frissítésre, de ezúttal az Apple azt szeretné, ha inkább a saját boltjaiban lenne nagyobb a forgalom. 

 

Jelen pillanatban az Apple által eladott iPhone-ok körülbelül 80 százalékát nem az Apple boltjaiból vesszük: ezen szeretne változtatni Tim Cook, mielőbb. A csereprogram az egyik eszköz a cél eléréséhez; állítólag az alkalmazottak képzése már a héten megindul. Hivatalosan persze továbbra sem tudni, hogy vajon az iPhone 5S és az iPhone 5C is benne lesznek-e az akcióban. A felhasználók számára ugyanakkor az lenne a legkedvezőbb, ha az Apple más, például androidos telefonokat is beszámítana. 

 



Még ez is érdekelhet - a Ceremóniamester ajánlja

Válogatás visszajelzéseinkből, írásainkból és az esküvői kisokosból

Alla and Andras és a Ceremóniamester

Kedves Akos, Ceremóniamesterünk! Üdvözlet Oroszországból! Igen, őrülten elfoglaltak vagyunk a nyár végére, de szeretnénk, referenciát írni neked. Az első naptól kezdve, amikor találkoztunk veled a Skype-on keresztűl, nem hagytál más választási lehetőséget nekünk, mint hogy te legyél velünk az esküvőnk napján Budapesten. Professzionalitásod és karizmád megnyerte a szívünket. Mindig válaszoltál minden kérdésünkre, és a nagy napunk előkészítésében nyújtott óriási segítséged fontos szerepet játszott a sikeres lebonyolításban.  Köszönjük, hogy velünk voltál az esküvőnk napján, minden beleadott energiáért, boldogságáért és iránymutatásáért, azért, hogy a vendégeinket boldoggá tetted és a szolgáltatókat irányítottad. Te valóban profi ceremóniamester vagy, és még sok-sok boldog esküvőt kívánunk Neked. Nagy ölelésekkel és csókokkal, Alla és Andras.   Dear Akos, our Master of Ceremonies, Greetings from Russia! Yes, we got crazy busy for the end of summer, but we would love to write a reference for you, of cause.   From the first day we met with you on Skype, there was no other choice of MC for our wedding day in Budapest, but you. Your professionalism and charisma won our hearts. You had always an answer to all our questions and your great help in preparations for our big day played an important part in our successful celebrations.  Thank you for being with us for the entire wedding day, for all your energy, happiness and guidelines, for keeping our guest happy and our staff organized. You are a truly professional master of ceremony and we wish you many many more happy weddings to come.  With big hugs and kisses,  Alla and Andras.      You can read more english language: MC's feedbacks   ill még vagy több száz visszajelzést olvashatsz magyarul: ceremóniamester visszajelzések Sőt a Ceremóniamester -ed facebook1 és CM2 oldalain a párok meg vannak jelölve a hitelesség kedvéért (hisz annyi kamu referenciát olvashattál már máshol), sőt így még írhatsz is Nekik ;)    

Pofonegyszerű házi fogyókúrás protein szelet - Ceremóniamester ajánlja

A ceremóniamestered imádja az édességeket -sajnos. Egyrész borzasztó egészségtelen a cukor és az inzulin-hinta miatt, másrészt függővé válhatsz a túlzott fogyasztásától. Édesség utáni vágyódásomat egy ideig a protein shake-kel próbáltam tompítani, de mivel annak folyékony a halmazállapota ,így ebből a szempontból nem ért semmit. A gyári protein szeletek a 700-1500 Ft-os árukkal meg túl drága szenvedéllyé válhatnak.. :)   Szóval irány a konyha és oldd meg magad töredékéből, ráadásul mi most egy fogyis verziót készítünk! :) A recept:    

INTERJÚ : SZABLYA ÁKOS CEREMÓNIAMESTERREL

Egy újabb interjú esküvőkről, a szakmáról : a teljes cikkhez klikkelj a LINK -re!  
Vissza a Ceremóniamester blog bejegyzésekhez

Kapcsolat

Kérdésed van, ajánlatot kérnél, kérlek írd meg, és keresni foglak!

Érdekességek

Legextrémebb hírek Legmenőbb esküvői ruhák Leghasznosabb tippek