Életem során rengeteg interjút adtam már, de most először kerültem a kérdező pozíciójába és rögtön így az elején - be is kell valljam - a dolog nehezebb mint gondoltam. Főleg azért, mert más dolog másfél órát beszélgetni a világ minket érdeklő dolgairól, és nagyon más azt logikus csokorba szedve átadni az olvasónak. Remélem sorozatom első beszélgetése - köszönhetően alanyom színes egyéniségének és velős mondanivalójának - mégis arra ösztönzi Önt, hogy végigolvassa ezt az írást.
Szablya Ákos ceremóniamester egy igazi stílusos férfi, több mint húsz éve ismerem - ő akkor még profi modellként dolgozott testnevelő tanári tanulmányai alatt és utána is, akivel az első általam szervezett Hugo Boss divatbemutatón ismerkedtünk meg. Ákos – aki ma is lehetne, igaz már szenior modell - tökéletesen megfelelt a Hugo Boss követelményeinek, minden meg volt benne, amire szükség volt : férfiasság, kisugárzás és elegancia. Napjainkban mint az ország egyik legsikeresebb és legelismertebb ceremóniamestere tevékenykedik. Közel egy évtized alatt több száz esküvőt tett tanácsaival, szervezésével és aktív közreműködésével emlékezetessé. Stílusos férfi sorozatunknak nem sok jobb kezdő alanya lehetne, hiszen ma 50 évesen is ugyanazt az energiát, optimizmust sugározza, mint amit negyedszázada megismerhettem.
Budapesti törzshelyemen a Four Seasons Gresham Kollázs éttermének teraszán találkoztunk július elején - két férfi zakóban ingben és nyakkendőben - hogy elbeszélgessünk a stílus fontosságáról, a magyar esküvői szokásokról, a magukat szívesen kényeztető menyasszonyokról, a sokszor háttérbe szoruló férfiakról, órákról, finomba szabott öltönyökről, a keleti filozófiák fontosságáról és nem utolsó sorban az ápoltságról, mint a férfiasság alapkövéről.
Szablya Ákosnak a jó megjelenés a kisujjában van, egyfelől tudja viselni a ruhákat, szereti is a jót, a minőséget, de vajon hogy állnak ezzel a magyar férfitársak ? Elmondása szerint a magyar esküvők nem az egyenjogúságról szólnak, - igaz változik lassan a helyzet - de ez még mindig a nők ünnepe, ahol a nő ruhája, sminkje, frizurája jóval előbbre való, mint az, hogy milyen hajsnittel , ápoltságban vagy ruházatban jelenik meg a férfi választottja mellett. Tapasztalatai szerint még mindig sok „ ballagási” öltönyt vagy rosszul szabott méretében, színvilágában, szabásában nem az alkalomhoz illő ruhát viselnek a vőlegények. Igaz, egyre többen vannak, akik már odafigyelnek a trendi frizurára, arcszőrzet esetén a frissen vágott kontúrokra, de még messze vagyunk attól, hogy menyasszony és vőlegény ugyanolyan büdzsével induljanak neki életük nagy eseményének ! A vendégekről nem is beszélve, akikből sokszor hiányzik az alapvető tisztelet és egy kastélykertben magtartott pompás és minden részletében kitalált menyegzőn bermudában, szétmosott pólóban és papucsban jelennek meg. Az öltözködésünk megmutatja mit gondolunk másokról, állítólag ezt a legendás Coco Chanel mondta, aki meg volt győződve róla, hogy ruházatunk a belsőnk tükre.
A férfiaknak jobban kéne figyelniük a részletekre : a kulcs a menyasszonyhoz illő, megfelelő szintű öltözet és ápoltság - egyszóval a vőlegényeknek kitaláltabbaknak kellene lenniük. Meg kell tanulnunk, hogy nem elég öltözködni, nem elég felvenni a ruhát, az viselni kell és meg kell találni saját eleganciánkat.
Természetesen ez is, mint oly sok dolog az életben, részben pénz kérdése, de manapság azért elérhető áron van a jó minőségű konfekció, és az olyan méretes ruházat is, amely ár – érték arányban megfelelő lehetőségeket biztosító a férfiak számára. Mondhatjuk valahogy úgy – teszem hozzá én - Balzac után szabadon, hogy a férfi első komoly lépése a nyakkendő tökéletes megkötése után az öltöny helyes viselése, az, hogy a ruha rangot, tartást, míg a megjelenés minőséget adjon . A minőség természetesen ezerszer fontosabb mint a brand. A jól csengő márkák támaszt adhatnak sokaknak, bár sokszor az egyszerűbb darabok jobban megfelelhetnek az egyéni ízlésnek. Hosszasan lehetne persze filozofálni az „egyéni hang” megtalálásának fontosságáról, de az alapok mindennél fontosabbak : kell lennie mindenkinek egy kék, egy szürke öltönyének, fehér és kék ingének, klasszikus cipőjének és pár jól kombinálható nyakkendőjének.
Ceremóniamesterként természetesen Ákos minden esküvőn öltönyt, inget, nyakkendőt és minőségi bőr cipőt visel, meggyőződése az, hogy a minőségi megjelenés a saját üzenetrendszerének szerves része. Ákos tiszteli a magyar tradíciókat, de vallja, hogy korunk „vőfélyének” urbánus és korszerű úriembernek kell lennie, ezért semmi esetre sem öltene bő nadrágot, buggyos inggel és mellénnyel. Szereti a méretre készült darabokat, de szívesen „vadászik” a különféle online oldalakon is és öröm számára, ha egy nápolyi Kiton vagy milánói Etro darabot az eredeti ár töredékéért beszerezhet csakúgy, mint egy Santoni cipőt, Paul Smith inget vagy finom mintázatú selyemnyakkendőt. A mindennapi ruhatára általában farmer és póló, jól szabott zakóval. Megállapítottuk, hogy ebben is egyformák vagyunk, szeretjük a farmer fiatalos üzenetét és feszes férfiasságát, a nyakkendő nélkül viselt finom ingek bohémságát és a jó zakó klasszikus üzenetét.
A modern dandy lényege mindkettőnk szerint éppen az, hogy a férfi megtalálja a helyes egyensúlyt, hordozza magában a régi idők gentlemanjét, de ezt ne porosan, ósdi módon, hanem a kor adta lehetőségek és értékek között. Ákossal együtt abban hiszünk, hogy ez az élet minden területén lényeges, legyen szó barátságról , családról, szerelemről, párkapcsolatról vagy éppen a hitről, amelyet a mai ember lassan sajnos elveszít. A keleti filozófiák számára megadták azt a támaszt, ahova visszatérhet, ahol válaszokat talál, ahol az élet tartalmas megéléséhez muníciót lelt. Hite és Mestere tanítása szerint a férfi teremtő ereje az alkotás, az elmélyülés, a magunkra találás, éppen ezért minden évben egy hónapot Kambodzsában, Délkelet-Ázsiában tölt - abban a világban, ahol bár a turizmus lassan elkezdte a pusztítást – de még érintetlenül megtapasztalható az emberek őszinte közössége, ahol ahogy fogalmazott, „a mágiától még remeg” a levegő.
Számára az élet lényege az egyensúly a matéria és szellemi értékek között, fontos az, hogy miközben megnyugszunk és válaszokat kapunk a hitünkben, élvezni tudjuk a személyes tárgyaink minőségét, az általuk nyújtott élvezetet. Egy Panerai karóra robusztus, de mégis kifinomult vonalvezetése, egy méretre varrott öltöny pompás alapanyaga és kézi munkával megformázott gomblyukai, a díszzsebkendő selyme egy makulátlan dupla csatos cipő tradicionális kiforrottsága , ugyanúgy fontosak számára mint a naponta mosott és gondosan beállított haj, az ápolt arcszőrzet. Ezek így együtt teszik teljessé a képet, az emberről, akinek a belső és külső igényesség a filozófiája, mert abban is egyetértünk, hogy csak ezek helyes összhangja teheti teljessé az életet.
Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben a megfelelő fizikai állapot is elengedhetetlen, a mozgás, az edzettség mellett fontos, hogy figyeljünk az étrendünkre, mondja, hiszen a jó kinézet alappillére a test, és ebben mi magyar férfiak sajnos nagyon rosszul teljesítünk, sokan a szétgyúrtságot összekeverik az edzettséggel, a „bunkó vonalat” a férfiassággal.
Schiffer Miklós
Szablya Ákos ceremóniamester hivatalos weboldala: http://www.ceremoniamestered.hu/
...és ha kíváncsi vagy hogy kerültem Pol Pot celkeresztjebe, hogy lőttek rá a vörös khmerek akkor itt egy cikk minderről: ceremóniamester link a cikkre
Az eredeti cikk : http://urbandandy.blog.hu/2017/08/02/szablya_akos_ceremoniamester_akire_lottek_a_voros_khmerek_es_aki_szeretne_ha_a_magyar_ferfiak_ratala
Kapcsolat
Kérdésed van, ceremóniamester ajánlatot kérnél, kérlek írd meg, és keresni foglak!