A gyűrűhordozó kisfiú – vagy kislány – szerepe ma már szinte magától értetődőnek tűnik, pedig nem volt ez mindig így. Régen nem bízták gyerekekre az ígéret legfontosabb tárgyait. Túl nagy volt a tét, túl hosszú az út az oltárig. A gyűrűket a vőlegény vagy a tanú rejtegette, mély zsebben, összeszorított tenyérben. Biztos, ami biztos.
Ahogy az esküvők egyre inkább ünneppé, majd történetté váltak, megjelentek a gyerekek is. Elöl lépdeltek, kissé feszengve, kissé büszkén, mintha pontosan éreznék, hogy most valami komoly dolog részesei. Egy feladat, amit nem lehet elrontani. Vagy mégis?
Ha nincs gyűrűhordozó kisfiú vagy kislány, semmi sincs veszve. Van, ahol egy testvér, barát vagy nagyszülő viszi a gyűrűket, lassú, megfontolt léptekkel. Másutt kutyára bízzák a feladatot – masnival, csengővel, némi bizonytalansággal. Láttunk már gyűrűt drónnal érkezni, csónakon, sőt egy régi motoros sisak mélyéről előkerülni.
Volt esküvőm ahol kisállatok, a házi kedvencek vitték be a gyűrűt és egyszer a várban vándorsólyom repült be vele. A babona szerint azonban a kisfiú hozza az igazi szerencsét.
A lényeg nem az, ki hozza, hanem az út, amit megtesz vele. Az a néhány méter, tele mosollyal, izgalommal és apró hibákkal. Mert ettől lesz igazi. Mert ettől válik emlékké.
Kapcsolat
Kérdésed van, árajánlatot kérnél, kérlek írd meg, és keresni foglak!
