Dóri - Dani és a Ceremóniamester

Ceremóniamester blog

#Ceremóniamester

#Ceremóniamester referencia

#Vélemények a Ceremóniamesterről

#esküvő híres sportolókkal

Kedves Ákos, Ceremóniamester -ünk!

 

Igaz már hosszabb idő eltelt az esküvőnk óta, de minden egyes pillanata élénken él bennünk és az elmúlt hetek tapasztalatai alapján vendégeinkben is.

Az esküvőszervezés alatt az volt az első amiben megegyeztünk Danival, hogy mindenképpen szeretnénk ceremóniamestert. Az elmúlt évek során több esküvőn találkoztunk különböző ceremóniamesterekkel és körvonalazódott bennünk, hogy mi az ami tetszik a munkájukban és mi az ami nem. Rád többszöri ajánlásból találtunk, az utolsó löketet mégis az adta, mikor egyik kollégád is Téged ajánlott (azt hiszem, hogyha valakit a konkurenciája is ajánlj, az már nagyon komoly szó egy szakmában), így hát vettem a bátorságot és felhívtalak. Mi már az első találkozás után biztosak voltunk benne, hogy szeretnénk ha Te lennél velünk az esküvőnkön. Egyből szót értettetek Danival is, tudtad, hogyan vegyed le őt is a lábáról, pedig tudjuk, ez egyáltalán ne könnyű. ;)

Nagyon köszönjük azt a sok-sok segítséget is, amit a nagy nap eljöttéig adtál nekünk, azt hogy még a nyaralás alatt is rádcsöröghettem, ha elbizonytalanodtam valamiben a szervezés során, azt hogy amikor az esküvőnknek új helyszínt kellett találni velünk együtt ötleteltél, hogy a változáshoz rugalmasan álltál, hogy profi szertartásvezetőt is ajánlottál, és még sorolhatnám…

Élénken él bennem az is, hogy az esküvő menetrendéjének összeállítása mennyire gördülékeny volt, első alkalom után tudtad, hogy mi az ami szóba jöhet és mi az ami nem, remek ötleteket adtál, amikből választhattunk, egyszerűen imádtam/imádtuk ezt a részét is Veled. Azt hiszem nem túlzás azt állítani, hogy baráti kapcsolat alakult ki köztünk, így az esküvőn már nemcsak egy szolgáltatóként voltál velünk, hanem teljes részeseként örömünknek.

Sosem felejtem el, hogy mennyire izgultam aznap, hogy minden a helyén legyen a dekorral, a dj-vel, a szertartásvezetővel a változtatások miatt, a készülődés helyszínéről át akartam menni még a szertartás előtt, hogy megnézzem minden rendben van-e, majd Dani egyszercsak szólt, hogy telefonon beszéltetek, már ott vagy. Ettől megnyugodtam és legyintettem egyet „Ha Ákos ott van, én nem kellek oda, ő úgyis kézben tart mindent” és nem tévedtem.

Az esküvő pedig fantasztikus volt, minden pillanata örök emlék marad, a szertartással, a játékokkal, a különböző kis meglepetésekkel. Az nem is volt kétséges, hogy mi jól érezzük-e magunkat, a vendégek miatt pedig egy percig nem kellett aggódnunk, minden és mindenki jó kezekben volt. Nem győzzük azóta sem hallgatni a dicséreteket, mennyire gördülékeny és dinamikus volt minden, a vendégeink minden egyes alkalommal elmondják, hogy ez volt életük egyik legjobb (vagy a legjobb) esküvője, és mi tudjuk, hogy ez nélküled nem jöhetett volna létre.

Nagyon köszönünk MINDENT és bízunk benne, hogy hallunk még rólad ;)

Sok puszi és mégegyszer ezeregy köszönet Neked a csodálatos esküvőnkért :) :) 

 

Dóri és Dani

You can read more english language: MC's feedbacks   vagy  magyarul: ceremóniamester visszajelzések

Sőt a Ceremóniamester -ed facebook1 és CM2 oldalain a párok meg vannak jelölve a hitelesség kedvéért (hisz annyi kamu referenciát olvashattál már máshol), s így akár még írhatsz is Nekik ;)

 

 



Még ez is érdekelhet - a Ceremóniamester ajánlja

Válogatás visszajelzéseinkből, írásainkból és az esküvői kisokosból

Timi - István plusz a Ceremóniamester

Kedves Ákos, a mi Ceremóniamester -ünk! Te voltál (a hely után) a második másfél évvel az esküvőnk előtt, akit tudtuk, hogy "kell Nekünk". Olyasvalakit kerestünk, aki kézbe veszi helyettünk azt a napot és a ceremóniamesterek közül A Legjobb. Már az első konzultációkor nem volt kérdés, hogy jól választottunk. Éreztük, hogy Nálad jó helyen lesz az irányítás. Jobb hangulatfelelőst álmunkban sem találhattunk volna. Mindent úgy vezényeltél le, ahogy azt elképzeltük, pontos, precíz ütemben, ugyanakkor végtelen rugalmassággal, közvetlenséggel és toleránsan. Hálásak vagyunk Neked, hogy életünk legszebb napján közreműködtél és általad mi csak Egymásra és a szeretteinkre koncentrálhattunk. Köszönünk mindent!  Ui.: még a nászutunk egyéni megszervezésében is órákat töltöttél velünk telefonálva, amiért szintén mindig imába foglaljuk a Neved! :) Timi & István   You can read more english language: MC's feedbacks   ill még vagy több száz visszajelzést olvashatsz magyarul: ceremóniamester visszajelzések Sőt a Ceremóniamester -ed facebook1 és CM2 oldalain a párok meg vannak jelölve a hitelesség kedvéért (hisz annyi kamu referenciát olvashattál már máshol), sőt így még írhatsz is Nekik ;)    

Újra egy cikk egy egyesküvői magazinban - Ceremóniamester ajánlja

Szerencsésnek érzi magát Szablya Ákos ceremóniamester, a Te ceremóniamester  -ed, mert sokadjára kértek fel, hogy írjak cikket újságokba. Most épp újra a Ceremónia esküvői magazinban. A külföldi hagyományok, esküvők kapcsán jelent meg egy kis írásom a többi jó kis cikk mellett.  Keressétek az újságárusoknál! :)  

Ceremóniamester vagy Vőfély!?? - ceremóniamester a figyelmedbe ajánlja

Ceremóniamester vagy Vőfély!?? - a nagy kérdés! Mindkettőnek megvan a létjogosultsága és a maga helye.  tovább olvasom ➡️  
Vissza a Ceremóniamester blog bejegyzésekhez

Kapcsolat

Kérdésed van, ceremóniamester ajánlatot kérnél, kérlek írd meg, és keresni foglak!