Elefántháton a tigrisek nyomában - ceremóniamester ajánlja

A Ceremóniamester (-ed) szokott irogatni: verset, prózát legfőképp magának. Már jó pár írásom megjelent különböző folyóiratokban. Most épp egy utazással kapcsolatos élményözönt osztanék meg Veletek a csodás Thaiföldről. ;) 

Igen, az illatok meghatározó szerepet játszanak életünkben, s az emlékek is itt rögzülnek legmélyebben. Miért is mondom mindezt!? Nagyon egyszerű. Miközben írom ezt a kis visszaemlékezést az élmények hátán illatok érkeznek és azok kavarogva újabb és még több emléket szülnek.

Épp Indiából, a zavarosan rikoltozó Calcuttából érkeztünk Bangkok érintésével Chiang Mai-ba, észak Thaiföldre, a burmai-laoszi-thai hármas határhoz, az arany háromszögbe. A városka -csupán 160000 lakosú- 300 buddhista templommal büszkélkedhet, ebből 79 ősi temploma található a fallal körülvett óvárosban és hihetetlen természeti környezetben, dzsungellel, magas hegyekkel övezve fekszik. Relatív kevés külföldi fordul meg itt (szerencsére) és így a helyiek is sokkal kedvesebbek, hiszen még nem rontották el őket a túristák hordái.

Barátaink már vártak a reptéren. Mi nagyot szippantottunk a minden országra oly egyedileg jellemző, illatokkal átszőtt levegőből, s nagyon is éreztük, hogy a világ egy másik szegletébe érkeztünk. Majd megöleltük egymást és hullafáradtan felugrottunk egy kisteherautó platójára, hogy induljunk a szállásunkra. Miközben iszogattunk, kellemesen süvített a lagymatag, jólesően forró szél és elmeséltük nagy vonalakban az előző hónapunk indiai kalandjait, csalódottságunkat, hogy még Periyar Nemzeti parkjában sem láttunk tigrist -az ott élő 42-ből- egyet sem. Nevetve bíztattak a többiek hallva a sikertelen csíkos fenevadas kalandunkat, hogy ha nem lesz szerencsénk akkor itt majd láthatunk egyet, mert épp a környéken garázdálkodik egy vérengző nőstény az állatállományt kúrtítva (csak a szokásos túristacsalogató mese volt szerintem).

Jó pár órás utazás után megérkeztünk a szállásunkra, ahol isteni thai curry és pad thai után le is heveredtünk, hogy rápihenjünk a nem hagyományos dzsungel túránkra. Hajnalban keltünk, pára mindenhol, álmos utak és truck zötykölödés megint pár órán át a célállomásig, ahol aztán várt az angolul tudó kísérőnk aki elvállalta, hogy elvisz minket egy a túristaútvonalból kieső hegyi, karen faluba. A karen törzs a legősibb hegyi törzsek egyike ezen a környéken, a nőkről híres, akik még mindig hordják azokat a bizonyos nyakhosszabbító fémgyűrűket, amik miatt „hosszúnyakúaknak” is hívják őket. Innen gyalog indultunk tovább, először az elárasztott rizsföldek közötti apró földsávokon vigyázva nehogy kígyóra lépjünk. Áhh azok a zöld színek!! Igazi színorgia a zöld árnyalataiból, tükrözödő elárasztások, csillogó vízszemcsék s mindez a mély kék égbolt alatt, távol a civilizációs hangoktól, csak az állati neszezések fűszerezték mindezt.

Majd a sík terep egyre emelkedett, s elkezdtünk a hegyre mászni a trópusi erdőben. Kb 20 km gyaloglás, jelentős szintkülönbségekkel. Eleinte még sztorizgattunk, azonban az órák múltával a természetre szűkült a figyelmünk, majd csak a saját szuszogásunkra. Estére érkeztünk meg a hegyi faluba, ahol körülbelül két tucat helyi élt a hegy tetején, minden civizilációtól elzárva. Se villany, se csapvíz, se tv, igazi túlélőtábor. Kézi erővel dolgozták fel a rízst, a gyűjtögetett, tisztásokon termesztett terményeket. Igazi bio vacsorára készülhettünk. A vezetőnk tolmácsolt, mert a törzs csak a saját nyelvén beszélt. Cölöpökön álló "házak" vettek körül minket egy kis tisztáson. Mi is egy ilyen faoszlopokból, deszkákból, levelekből kialakított, a talajtól elemelt -a csúszómászók ellen- épületet kaptunk szállásként. Padlón alvás lesz este, hiszen ágy sem volt, a takarók, meg valami nehéz, merev és koszos -utólag kiderült, hogy bolhás is- valami volt. Elmentünk "zuhanyozni" a pár 100 méterre található folyócskához (ez az ívóvízük, fürdővizük is egyben), hogy szalonképessé tegyük poros- izzadt testünk a vacsorára, amin a falu sámánja is tiszteletét teszi majd- harangozta be a kísérőnk. Tábortűz várt minket mire visszaértünk a fürdésből. A háttérben a nők még dolgoztak színes ruháikban, őrőltek, fejükön cipelték a
zöldségeket, edényeket vagyis élték mindennapi életüket, mit sem zavartatva magukat.

Leültünk a tűz köré. Konstatáltuk, hogy pillanatok alatt be is sötétedett. Kabóca ciripelés, a dzsungel egyrészt álmos, másrészt vadászatra készülő neszezése és a tűz vörösen pattogó, sercegő hangja vett körül minket. Meg a telihold közeli állapotában járó mély sárgán mosolygó hold. Életemben még nem -azóta sem- láttam ekkorának. Már ettől valami misztikus érzés suhant át rajtam, de kialakulni már esélye sem volt, mert hozták a helyi ételt, ami csak zöldségekből állt, hozzá rizs. Egyszerű, de nagyon ízletes volt minden.

Ezután érkezett a falu sámánja. No nem terítéken :) . Alacsony, vékonyka, aszott, izmos kis kb 45kg súlyú emberke, útóbb kiderült jóval túl a 80. évén. Semmi csinnadratta bevonulás, maskara vagy varázsló jelmez. Hétköznapi, egyszerű módon felöltözve leült pont mellém, a balomra. Az egyik haverom, hülyén épp alulról az állát világította meg, mire az öreg elkérte a zseblámpáját. Sorba, neki balra kiindulva mindenkinek az arcába világított, s szabad tenyerével a combomat ütve, csapkodva vinnyogva röhögött részben fogatlan szájával. Elég kellemetlenül éreztem magam a félig-meddig intim érintéstől, magamban arra gondolva, hogy "miért épp mellém kellett ülnie?" és "Úristen mit akar az öreg?", meg hasonlók jutottak eszembe. Majd elért hozzám, arcomba világított, csodák csodájára nem nevetett ki, sőt az eddig csapkodó kezével átölelt -na ettől még vacakabbul éreztem magam- s mondott valamit nekem a saját nyelvén. Mire angolul válaszolva kértem, hogy angolul mondja. A tolmács segített és kiderült hogy az öreg az életkoromra kíváncsi. Megmondtam. Majd még közelebb húzott és azt mondta : "nyugodjak meg, van még időm bővem.....". Ami az akkori életszakaszomban bizonyos már magamnak felvetett kérdésekkel misztikus módon teljesen egybecsengett, összefüggött, s részint választ adott rá. Én biztos vagyok benne, hogy az Öreg (már előzőleg is nagy betükkel írhattam volna, de akkor talán így ezzel, a tiszteletem jelével nem lett volna kerek a történetem) hiteles sámán volt. Azóta már közel 20 év telt el, s jelenléte mégis szinte fogható miközben ezt a kis visszaemlékezést írom is. No de a történet ezen része innentől már túl személyes. úgyhogy vissza az eredeti útibeszámolóhoz.

Néztük, a most már még jobban somolygó holdat, s hallgattuk magunkba mélyedve a langyos, varázslatos thai dzsungel álomközeli neszezését. A cölöpházban az éjszakánk a bolhákkal való csatározással telt, majd végre a hajnal elűzte az éjszakát, s kakasokkal ébredt a világ. Reggeli, pakolás, búcsúzás, majd szerencsére lefelé bandukolás jó pár órán keresztűl, míg megérkeztünk az elefántolgató helyre, amit persze mindnyájan ki szerettük volna próbálni. Persze vagány módon képzeltük el, hogy egyenként felpattanunk egy-egy elefáni nyakába, vadul szorítjuk a térdünkkel és meglovagoljuk...na persze! Itt már valami túrista történetbe csúszunk át, mert semmi ilyen nem történt.

Kettesével egy felépítménybe ültünk be és személyes "sofőrünk" egy félmeztelen kölyök irányította a nagyfülüt. Libasorban haladtak a dzsungelben, de vagy a mi emberkénknek nem tetszettünk vagy az elefánt nem csípett minket ezt nem tudhatom, de folyamatosan emelgette az ormányát hátra és valami nedves lét fújt ránk. Nem volt annyira vicces ;).

Még szerencse, hogy egy unalmas óra múlva elértük a folyót ahol bamboo rafting várt már ránk, no persze előtte a nem vészes sodrású kristály tiszta vízben levakartuk magunkról a trutyit. Combvastagságú bambusz tutajokra állva ereszkedtünk a csobogó, sziklákkal tarkított, zúgó Taeng folyón. A sodrást leelőzve órákon át férfiasan hajtottuk magunkat hosszú rudakkal a lélegzetelállítóan mesés tájon keresztűl egyre közelítve vissza a "civilizációba". A már ismert négykerékhajtású várt a folyó egy szelíd kanyarulatában és vitt vissza minket a templomok városába, hogy egy istenit vacsorázva, majd a kihagyhatatlan thai talpmasszázzsal kényeztethessük magunkat a két felejthetetlen nap után.