Morcheeba koncert!!!! - talán kapsz még jegyet rá! - ceremóniamester ajánlja!

Ceremóniamester blog

 

A Morcheeba a downtempo pionírjainak számított a kezdetektől fogva, és sohasem féltek veszélyes vizekre evezni és új, korábban ismeretlen terepeket felfedezni. Sikerükhöz nagyban hozzájárult, hogy míg a lemezjátszók és a hangszerek mögött igazi zsenik állnak, addig a keverőpulton innen egy bájos, karakteres és bársonyos hangú énekesnő teszi még különlegesebbé az élményt, amely igazán az élő fellépések során teljesedik ki. Skye Edwards 2002-es kiválása után két lemez jelent meg, köztük a kritikusok által is elismert Dive Deep, amin olyan slágerek kaptak helyet, mint a kissé country-beütésű, végtelen nyugalmat árasztó Enjoy The Ride. És bár az együttes Skye nélkül, különböző vendégénekesek segítségével is egyben tudott maradni, a rajongók legnagyobb örömére a fekete bőrű énekesnő 2010-ben újult erővel állt a Morcheeba élére, és készítette el hetedik stúdiólemezét, amelyről Paul Goldfrey (aki a lemez producere is volt egyben) a következőképp nyilatkozott:

"Ez az az album, amit a Big Calm után készítenünk kellett volna. De muszáj volt kicsit ismeretlen helyekre kalandoznunk, hogy aztán visszatérhessünk a gyökereinkhez."

És valóban úgy tűnik, hogy a Morcheeba végre révbe ért, így mind a rajongók, mind a kritikusok tűkön ülve várják az együttes Head Up High névre keresztelt nyolcadik nagylemezét, aminek minden esélye megvan arra, hogy nem csak a zenekar mesterművévé váljon, de a popzene történetében is fajsúlyos szerephez jusson.

 


A hatalmas érdeklődésre való tekintettel, a koncertet a PeCsa-ban tartják meg.. A megváltott jegyek természetesen érvényesek az új helyszínen is.

december 10. (kedd) 19:30 (6500 Ft, elővétel: 5900 Ft)

morcheeba

Még ez is érdekelhet - a Ceremóniamester ajánlja

Válogatás az esküvői ruhák blogból

Legújabb álom esküvői ruhák, trendek 172 - Ceremóniamester ajánlja

Ha álmaid esküvői ruháját keresed, akkor jó helyen jársz, mert a Szablya Ákos ceremóniamester, a Te ceremóniamester -ed hetente újabb és újabb neves tervezőtől mutat Neked szépséges esküvői ruhakölteményeket.  

Divatbemutatókról ollózva 38 -Ceremóniamester ajánlja

Szablya Ákos ceremóniamester , a Te ceremóniamestered egy új sorozatot indít Neked Divatbemutatókról ollózva címmel. A legnagyobb divatházaktól kezdve a legextrémebb ruhákig mindent fogsz látni ebben a csokorban. Remélem inspiráló, de az biztos hogy amulatba ejtő lesz majd. :)  

Legújabb álom esküvői ruhák, trendek 238 - Ceremóniamester ajánlja

Ha álmaid esküvői ruháját keresed, akkor jó helyen jársz, mert a Szablya Ákos ceremóniamester, a Te ceremóniamester -ed hetente újabb és újabb neves tervezőtől mutat Neked szépséges esküvői ruhakölteményeket.  
Vissza a esküvői ruhák blog bejegyzésekhez

Amennyiben nemcsak az esküvői ruhák érdekelnek, hanem esküvőre ceremóniamestert is keresel, akkor kérlek nézd meg a weboldalam ahol mindent infót megtalálsz rólam, referenciáimról vagy akár a tanítványaimról.

ceremoniamestered.hu