Művelődjünk! Toulouse-Lautrec - ceremóniamester ajánlja

Kiállítás a Szépművészeti Múzeumban április 30. (szerda) - augusztus 24. (vasárnap) között.

Henri de Toulouse-Lautrec (1864-1901) születésének 150. évfordulója alkalmából tavasszal nyíló kiállítás a Szépművészeti Múzeum gazdag Grafikai Gyűjteményéből mutat be válogatást. A francia alkotó életének utolsó tíz évében készített litográfiákat, amelyeket a tárlaton a múzeum birtokában lévő olajfestménye, az Ezek a hölgyek az ebédlőben című mű egészít ki. A kiállítás különlegessége, hogy a budapesti Lautrec-gyűjtemény ilyen nagyságú szegmense - mintegy százhetven mű - eddig egyetlen alkalommal, 1964-ben volt látható a Szépművészeti Múzeumban. A tárlaton Lautrec művein és korabeli fotókon túl a "belle epoque" Párizsát olyan kuriózumok keltik életre, mint az 1900 körül született mozgófilmek és hangfelvételek, amelyeken Lautrec műveinek szereplőit ismerhetjük fel.

Grófi családból származott, Alphonse de Toulouse-Lautrec Monfa gróf és Adele Tapié de Céleyran grófnő első gyermekeként. Öccse csecsemőkorában meghalt. A Lautrec és a Tapié család közötti házasság nem volt ritka, szülei első fokú unokatestvérek voltak, sőt apja testvére anyja húgát vette feleségül. Szülei házassága nem volt boldog. Anyja visszahúzódóan fiának szentelte életét.

Toulouse-Lautrec egészen kiskamasz koráig úgy fejlődött, mint kortársai, bár betegesebb volt náluk. 14 és 15 éves korában egymás után eltörte mindkét lábát, ezután megállt a növésben, testi fogyatékos maradt. Apja, miután megtudta, hogy fia nem lesz képes vele vadászni, lovagolni és más férfias játékokat űzni, többé szinte tudomást sem vett róla. Anyja viszont végig a betegágyánál állt: ekkor alakult ki közöttük a festőt egész életén végigkísérő mély szeretet.

Gyermekkorától szeretett rajzolni, ezért a szülei tanárt fogadtak mellé. Betegsége idején is rajzolással töltötte az időt, főleg lovas jeleneteket ábrázolt. Érettségi után nem tanult tovább, hanem 1882-ben beiratkozott Léon Bonnat festő műhelyébe, ahol elsősorban a rajztechnikáját javította. Egy év múlva átment a szintén akadémikus Fernand Cormon műtermébe, itt ismerkedett meg van Gogh-gal, Emile Bernarddal és más fiatal festőkkel. Fokozatosan kezdtek túllépni a hagyományos stíluson: kezdetben az impresszionizmus felé haladtak, majd modernebb irányzatokat választottak.
A festői kísérletezés kora egybeesett a Toulouse-Lautrec életében bekövetkezett változásokkal. 1884-ben elhagyta szülei házát és átköltözött a Montmartre-ra, abba a házba, ahol példaképe, Edgar Degas is lakott. A szülők aggódtak, és nem alaptalanul: Toulouse-Lautrec életmódja egyre inkább hasonult bohém barátaiéhoz. A 19. század végén a Montmartre-on egyre több kabaré és zenés kávéház nyílt, tele félvilági és alvilági figurákkal. Toulouse-Lautrec felfedezte ezt a számára addig ismeretlen világot, és festményei, rajzai témáját egyre inkább ez a környezet adta: lóversenyek, kánkánt járó táncosnők, bohócok, akrobaták és prostituáltak keltek életre a vásznain. Álnéven szignálta alkotásait, hogy ne kompromittálja a családját. Fokozatosan lecsúszott abból a világból, amelybe született.

A Montmartre éjszakai életébe Aristide Bruant költő és sanzonénekes vezette be; a nyolcvanas évek közepétől Toulouse-Lautrec szinte csak éjjel élt. Állandó látogatója a kabaréknak, egy ideig első és talán egyetlen szerelmével, Suzanne Valadonnal együtt, aki előbb híres festők modellje volt, majd maga is festő lett. A szórakozóhelyeken Toulouse-Lautrec ámulva nézte a divatos kánkánt, megismerte a híres táncosnőket, énekesnőket, akikről festményeit, litográfiáit készítette. Nem kerülte el a nyilvánosházakat sem: előfordult, hogy heteket töltött ilyen intézményekben, s a lányok szerették emberségéért, gyengéd együttérzéséért.
Első kiállítása törzshelyén, a Mirtilon kabaréban volt 1886-ban, majd a következő évben Toulouse-ban állított ki az Akadémia nemzetközi kiállításán, Treclau álnéven. 1888-ban a belgiumi „Exposition des XX” kiállításon tizenegy művét mutatta be nagy sikerrel. Részt vett a Függetlenek Szalonján olyan művészek társaságában, mint Seurat és Pissarro. Csatlakozott a festői avantgárdhoz, de megőrzött egy kis távolságtartást, hogy művészileg független maradhasson.

1891-ben Pierre Bonnard tanácsára megismerkedett a litográfia technikájával, és elkészítette egyik leghíresebb plakátját, A La Goulue-t. Ezzel belépett az alkotói érettség korszakába, a gyűjtők és kiadók által igen kedvelt festővé vált, s a kritika is meleg fogadtatásban részesítette. 1896 elején a párizsi Manzi-Moyant Galéria nagy kiállítást rendezett képeiből.
De a tíz éven át tartó éjszakázás, egészségtelen életmód nem maradt következmények nélkül. Egyre gyakrabban panaszkodott általános gyengeségre. 1898-ban egész télen át krónikus alkoholmérgezésben szenvedett, hallucinációi voltak. Végül elszánta magát az elvonókúrára, amely 1899 márciusától egy évig tartott. Mikor úgy gondolta, meggyógyult, Le Havre-ba költözött. Ekkor készült képei sötétebbek, melankolikusabbak. Visszatért Párizsba, és újra elkezdett inni. Paralitikus rohamot kapott, részben lebénult. Édesanyjához vitette magát a malroméi birtokra, itt halt meg 1901. szeptember 9-én, harminchat éves korában.
Rövidre szabott élete ellenére törpe alakjával, figyelő, iróniát sugárzó tekintetével Henri de Toulouse-Lautrec művei által megteremtette a századvég Párizsának mítoszát.

A Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteménye több mint százezer alkotást őriz, köztük számos művész szinte teljes grafikai oeuvre-jébe enged betekintést, így Lautrecébe is. A francia művész itt őrzött műveinek mintegy kétharmada kivételesen rövid idő alatt, nem sokkal a művész halála után, az 1910-es évek első felében vásárlások és adományozások révén került az intézménybe. Lautrectől közel 240 művet őrzünk - ehhez foghatóan gazdag állománnyal csak a párizsi Bibliothéque Nationale, a berlini Gerstenberg-gyűjtemény, valamint a berlini és a drezdai grafikai közgyűjtemények rendelkeznek. A múzeum egyetlen Lautrec-festménye, az Ezek a hölgyek az ebédlőben 1913-ban került a gyűjteménybe. A Grafikai Gyűjtemény kollekciója lehetővé teszi Toulouse-Lautrec grafikai munkásságának átfogó áttekintését, mind a funkció (plakátok, könyv-és folyóirat-illusztrációk, borítótervek, színházi műsorok- és szereposztások, kottacímlapok), mind a tematika vonatkozásában. A két nálunk őrzött rajz mellett több mint 200 litográfiával, közöttük - számos kis példányszámban (12-25) nyomtatott, számozott és a művész által szignált, esetenként dedikált lappal, valamint 10 nagyméretű plakáttal rendelkezünk, amelyet a kiállításon öt, a bécsi Albertinából kölcsönzött plakát egészít ki.

A kiállításon nyolc fontosabb tematika köré csoportosítva láthatók a művek. Elsőként a Párizsi éjszakák jellegzetes alakjai (1) és a Sztárok (2) láthatók. Megjelennek a 19. század végi szórakoztatóipar legfontosabb helyei, a zenés kávéházak, a táncos mulatók, kabarék és a legnépszerűbb sztárok (Aristide Bruant, Jane Avril, Yvette Guilbert). Külön részt alkotnak a színházzal (3) összefüggő művek: plakátok-és szereposztások, valamint a színpadi ? és nézőtéri jelentek. Önálló egységet alkotnak a nyilvános házak (4), középpontban a múzeum egyetlen olajképével ? Ezek a hölgyek az ebédlőbennel. A bordélyházak világának intim pillanatait szokatlan együttérzéssel ábrázoló 1896-os Elles (Lányok) litográfiai-sorozat a művész legjelentősebb alkotásai közé tartozik. Külön csoportba kerültek a kottacímlapok (5) illetve a lóverseny (6) témáját bemutató lapok. A munkák, amelyek baráti megrendelésre születtek vagy személyesebb vonatkozásúak a Barátok között egységben kapnak helyet. A kiállítás utolsó része (8) a Szépművészeti Múzeum Lautrec-kollekciójának születését illusztrálja részben dokumentumokkal, részben a gyűjteménybe került különlegesen kis példányszámban létező lapok kiemelésével, így állítva emléket az egykori szakemberek e rendkívül tudatos és gondos gyűjteménygyarapításának.