Üresség – Molnár Sándor kiállítása. - ceremóniamester ajánlja

Ceremóniamester blog

ceremóniamester -ed ismét egy kiállítást szeretne a figyelmedbe ajánlani, ráadásul nem is akármilyet. A magyar metafizikai hagyomány egyik legismertebb írója -egyik kedvencem- Hamvas Béla tanítványának, Molnár Sándor festőművész a képeit nézheted meg. ( aki szereti Hamvast annak kiemelten a figyelmébe ajánlanám egy másik tanítvány, dr László András életművét!!!!!!)

 

"Molnár Sándor nemcsak Hamvas Béla kevés közvetlen tanítványa közül való, hanem aki – mint ahogy az Távol-Keleten szokás volt – az élet összes hétköznapi területén segítségére volt az akkor már utolsó éveiben járó mesternek. Bár Molnár Sándor nem egy tűzifa-köteggel állított be Hamvas Bélához – mint a régi indiai tanítványok, amikor először keresték fel mesterüket –, de e hiányosságát a későbbiek során bőségesen pótolta például rendszeres fahasogatással és tűzifahordással. Most megjelent kötetének, A festészet útjának (Irály Kiadó, Budapest, 2013. 223 oldal) tanúsága szerint Molnár Sándor azon kivételes személyiségek közé tartozik, akik a hamvasi szellemiség lényegét mind életükben, mind életművükben képesek voltak szervesen alkalmazni – bár az is meglehet, hogy e tekintetben még kevesekről beszélni is túlzás. Molnár Sándor ugyanis a maga elmélyült festői csöndjében és visszavonultságában valami olyasmit alkotott, ami csak nagyon keveseknek sikerülhet: élet és életmű egyre magasabb szintű kölcsönviszonyát és egységét." -Buji Ferenc

A teljes írás : ceremóniamester link Buji Ferenc írására

 

„Minden, ami az ürességen kívül lenni látszik, varázslat, tükröződés, kép, megsokszorozódott képzelődés.” (Molnár Sándor)


A tökéletes életmű a nem-mű.
(Hamvas Béla)

 

Csak az üresség teljes.
(Molnár Sándor)

 

 

Üresség – Molnár Sándor kiállítása

Az MMA Pesti Vigadóban látogatható kiállítása válogatást mutat be az idén nyolcvanesztendős Molnár Sándor képzőművész legutóbbi alkotói korszakából, a levegő-, üresség-, vagy másként halál-képek közül, az eddig még alig kiállított fehér sorozatból. Ugyanennek a sorozatnak színes képei 2006-ban voltak láthatók a Budapest Galériában. Az azóta eltelt tíz esztendő a fogyó színek és a növekvő fény képeit hozták Molnár festészetében.
A Kossuth-díjas festő, Hamvas Béla tanítványaként, az 1960-as években a metafizikai tradicionalizmus filozófiájának tanulmányozása során jutott el a festőjógának nevezett élet- és alkotói programja megfogalmazásához. A művész öt nagy korszakot határozott meg önmaga számára. Az öt korszak, s ötven év letelt, az életmű lezárult, s az alkotó gyakorlatilag letette az ecsetet. Joggal tehet így, hiszen festői életterve piramisszerűen épült fel, az alapoktól az egyetlen pontban végződő csúcsig. Ebben a föld-, a víz-, a tűz- és a kristály-képek fokozatait a levegő-képek követik, végső állomásként, a halál előtti végső önkiüresítés fázisában. A telített ürességként értelmezett lelki üresség azonban nem tartalom nélküliséget jelent, hanem művészi gazdagságot és transzcendens festői élményt. A színes üres képek után most a tiszta fény megfestésének paradox feladatával foglalkozó fehérnek szánt, valójában varázslatosan színes festményeket láthatja a néző.

 

 

„A csendben
nem történik semmi,
merő telített, személyes,
sugárzó üresség."
(Molnár Sándor: A festészet útja)

 

 

 

Molnár piktúrája a magyar absztrakt festészet egyik kiemelkedő teljesítménye, méltó társa Gyarmathy Tihamér, Hortobágyi Endre, Lossonczy Tamás, Martyn Ferenc, Molnár László és Veszelszky Béla életművének.

A kiállításhoz a Magyar Művészeti Akadémia 100 oldalas katalógust jelentetett meg Keserü Katalin művészettörténész és Buji Ferenc tanulmányával. A kiállítás kurátorai és egyben a katalógus szerkesztői: Lajta Gábor festőművész és Sulyok Miklós művészettörténész.

A kiállítást Sulyok Miklós nyitotta meg, elhangzott beszéde itt olvasható.

Az út hossza
Beszélgetés Molnár Sándorral

– Kialakult világszemléleti, világnézeti háttér híján létrejöhet releváns képzőművészet? Miért olyan fontos ez az alkotó ember életében?
– Ön szerint miért olyan fontos a „szellem" a szellemi ember életében?
– Ilyen tekintetben voltak irányadó példák Ön előtt? Festészete kikkel áll közvetlen kapcsolatban?
– Irányadó példák: az archaikus, szakrális tradíció; a kereszténység. Festészetben minden jelentős festővel kapcsolatban állok, amennyiben közös gyökerük a festőjóga.
– 1958 emlékezetes időpont, szellemi csomópont az Ön, illetve néhány kortársa életében. Ebben az évben hívta életre saját lakásán a Zuglói Kört. Miről szólt ez a társaság? Kik voltak fontosabb résztvevői, s mi történt körükben?
– 1956-ban másodéves főiskolás voltam. Ott alakult ki egy baráti csoport, nem az én zuglói lakásomban, mert akkor még lakásom sem volt, kollégiumban laktam. Ezt a baráti kört később elnevezte valaki Zuglói Körnek, a főiskola elvégzése után. Tevékenysége a szocreállal szemben a korszerű, nyugat-európai művészettel való kapcsolatfelvétel volt.
– Hamvas Béla személye és életműve mi mindent jelentett-jelent az Ön életében és művészetében? Hogyan jellemezné kapcsolatukat?
– Hamvas Béla jelentette számomra a „normális embert".
– Milyen állomásokon, hosszabb-rövidebb periódusokon keresztül érkezett meg művészete, festészete jelenlegi állapotába?
– A festőjóga korszakain keresztül, amelyben az alkímiának (műveletek) legalább olyan fontos szerepe van, mint a jógának.
Elemek: Föld, Víz, Tűz, Kristály, Levegő.
Műveletek: szublimáció, szolúció, szeparáció, preparáció, kalcináció, redukció, koaguláció.
A Föld elem (természet) műveletei: preparáció (előkészítés), stúdium, koaguláció (megszilárdítás), figuratív, átmenet, útkeresés, föld-geometria.
A Víz elem műveletei: oldás, ösztönvilág, démoni, a pokol, a tudatalatti, a mítosz.
A Tűz elem műveletei: kalcináció (kiégetés), redukció (gyökre visszavezetés), szublimáció (finomítás). Amit a Tűz meghagy, az az érzék fölötti ragyogás.
A Kristály-elem (a végső forma) műveletei: Örvénykristály – szellemi jel; Kristály – tiszta forma, szám, geometria, arány, ritmus; Kristály-üresség.
A Levegő-elem (telített üresség): haldoklás, meghalás, túlvilág. A létezés és a művészet felszámolása, ez a lélek útja a születéstől a halálig, amit be kell járnia.
– Tulajdonképpen helyes festészetként megnevezni azt, amit létrehozott, vagy az csupán burok, köntös, eszköz, amely egy eredendőbb intencióra, realitásra utal? Ön miként nevezné meg azt a tevékenységet, amellyel foglalkozik?
– A tevékenységem festőművészet. A létezés változatlan, szakrális, és az időszerűség egységének kifejezése a festői nyelvben.
– Művészete az absztrakció, mégpedig a személyes absztrakció jegyében teljesedett ki. Mit kell értenünk e meghatározás, jelzős szerkezet alatt?
– A művészet nyelve absztrakt, ez minden nyelv formája, azaz minden nyelv absztrakt.
– Visszatekintve: volt olyan időszaka, amelyet a legfontosabbnak gondol?
– A művészet minden állomása, az út teljes hossza egyformán fontos és kihagyhatatlan. Az öregkori és halálművek jelentősége fölülmúlhatatlan.
– Valóban tanítható a festészet, s ha igen, miképpen?
– A művészet tanítható, ez minden művészetre áll. Szakrális alapja és élő nyelve egyformán tanítható. A művészetről, a festészetről két könyvem jelent meg, az első A festészet tanítása (2007), a másik A festészet útja (2013), ezekben leírtam, amit a festészetről tudok.
– Az Ön életműve többek között annak lehet példája, hogy egy következetesen végiggondolt kiindulópontból hogyan épülhet szerves életmű. Művészete végtére is oda érkezett meg, ahová kívánta, hogy elérjen?
– Művészetem oda érkezett, ahova kívántam, az utat végigjártam, semmit ki nem hagytam. A vég után nincs semmi, nem vezet tovább út.
– Ősszel kiállítása nyílik a Vigadóban. Hogyan tervezi felépíteni tárlatát? Életművének egészéből kíván meríteni, prezentálva a különböző korszakok egymásra épülését, egymásból fakadását, vagy valamilyen egyéb szelekciós szempontot szeretne érvényesíteni?
– Az ősszel nyíló kiállításom az út végéről, az ürességről szól, az utolsó korszakról. Magyarországon nincs arra lehetőség, hogy egy teljes életművet ki lehessen állítani, be lehessen mutatni.
– Mivel foglalkozik éppen, milyen közvetlen feladatok várnak Önre?
– Amivel ma foglalkozom, az a közvetlen feladat: jól meghalni. Az élet és életmű teljes felszámolása.

Az interjút Balázs Sándor készítette

 

Üresség – Molnár Sándor kiállítása   Festmények | 2006–2016  :   2016. október 3. – 2017. január 7. MMA Pesti Vigadó V. emeleti kiállítóterem

 

 

 

 

Még ez is érdekelhet - a Ceremóniamester ajánlja

Válogatás az esküvői ruhák blogból

Legújabb álom esküvői ruhák, trendek 275 - Ceremóniamester ajánlja

Ha álmaid esküvői ruháját keresed, akkor jó helyen jársz, mert a Szablya Ákos ceremóniamester, a Te ceremóniamester -ed hetente újabb és újabb neves tervezőtől mutat Neked szépséges esküvői ruhakölteményeket. Most épp, New York-ból jelentkezünk és a Berta új NY esküvői ruha sorozatát (II. rész) nézheted végig. 

Legújabb álom esküvői ruhák, trendek 273 - Ceremóniamester ajánlja

Ha álmaid esküvői ruháját keresed, akkor jó helyen jársz, mert a Szablya Ákos ceremóniamester, a Te ceremóniamester -ed hetente újabb és újabb neves tervezőtől mutat Neked szépséges esküvői ruhakölteményeket. Most épp, Berta új Miami esküvői ruha sorozatát (II. rész) nézheted végig. 

Legújabb álom esküvői ruhák, trendek 277 - Ceremóniamester ajánlja

Ha álmaid esküvői ruháját keresed, akkor jó helyen jársz, mert a Szablya Ákos ceremóniamester, a Te ceremóniamester -ed hetente újabb és újabb neves tervezőtől mutat Neked szépséges esküvői ruhakölteményeket.    
Vissza a esküvői ruhák blog bejegyzésekhez

Amennyiben nemcsak az esküvői ruhák érdekelnek, hanem esküvőre ceremóniamestert is keresel, akkor kérlek nézd meg a weboldalam ahol mindent infót megtalálsz rólam, referenciáimról vagy akár a tanítványaimról.

ceremoniamestered.hu