Zsófi-Gábor és a Ceremóniamester

Visszajelzések

Kedves Ákos, a mi Ceremóniamesterünk!

 

Most, hogy az esküvőnk utáni felhajtás csillapodott körülöttünk, szeretnénk megköszönni Neked a sok segítséget, támogatást amit Tőled kaptunk.

Viszonylag hosszú időn - szinte 2 teljes éven- keresztül terveztük Életünk egyik legszebb napját, annak érdekében, hogy minden a lehető legtökéletesebb legyen. Hála Istennek ebben olyan emberek voltak a segítségünkre, akiknek ezen a területen már nem igazán lehet újat mutatni, a lehetetlent pedig nem ismerik. A számunkra legfontosabb  szolgáltatókat igyekeztünk jó időben lefoglalni, biztosítva ezzel a tökéletesen sikerült, emlékezetes pillanatokat. Ez rengeteg találkozóval és utánajárással járt, azonban a Te eseted más volt, az első találkozásunk alkalmával tudtuk, és egyetértésben hoztuk meg a döntést, mégpedig, hogy azt szeretnénk, Te legyél a Ceremóniamesterünk!

Most, hogy már túl vagyunk a "nehezén", bátran mondhatjuk, hogy ez volt az egyik legjobb döntésünk! Már a tervezés során kiderült számunkra, hogy nincs miért aggódnunk, minden beszélgetés után magabiztosan, elégedetten értünk haza.

Az Esküvőnk napján minden tökéletes volt, mindenki időben tudta mi a dolga, hogyan alakul a program, ezért nem alakult ki fejetlenség. A vendégek visszajelzései alapján elsők között emelték ki, hogy minden gördülékenyen, szervezetten ment, ha volt is olyan dolog ami problémás volt, vagy nem a tervek szerint alakult, akkor mi arról a mai napig nem tudunk és ez a lényeg! Mert az az érzés, hogy az Esküvődön nincs miért aggódnod, mert biztosan tudod, hogy történjen bármi, van valaki, aki mindent megold helyetted, MINDENT MEGÉR!!!

Köszönjük Neked a támogatást, hogy a profizmusoddal hozzájárultál A Nagy Napunk sikeréhez és színvonalához és hogy mindeközben barátokká váltunk!

Ha elölről kezdenénk, ugyanígy csinálnánk.

Szívből ajánlanánk bárkinek, akinek igazán fontos ez a nap és nem enged a tökéletesből!

Zsófi-Gábor 

 

You can read more english language: MC's feedbacks   vagy  magyarul: ceremóniamester visszajelzések

Sőt a Ceremóniamester -ed facebook1 és CM2 oldalain a párok meg vannak jelölve a hitelesség kedvéért (hisz annyi kamu referenciát olvashattál már máshol), sőt így még írhatsz is Nekik ;)

 

 



Még ez is érdekelhet - a Ceremóniamester ajánlja

Válogatás visszajelzéseinkből, írásainkból és az esküvői kisokosból

Julcsi-Norbi + Szablya Ákos Ceremóniamester

Álomszép helyen, tündéri táncos-korreográfus párral és a világ minden tájáról érkező násznéppel egy csodaszép nemzetközi esküvő visszajelzését olvashatjátok el: Kedves Ákos, Ceremóniamester -ünk! Minden szuperül, pont úgy sikerült, ahogyan azt eredetileg elterveztük. Nagyon profin és gyorsan koordináltad az eseményeket, nekünk tényleg csak annyi volt a dolgunk, hogy jól érezzük magunkat és élvezzünk a nagy napot. Nagyon szívesen ajánlanánk is Téged ismerőseinknek! Julcsi és Norbi   You can read more english language: MC's feedbacks   ill még vagy több száz visszajelzést olvashatsz magyarul: ceremóniamester visszajelzések Sőt a Ceremóniamester -ed facebook1 és CM2 oldalain a párok meg vannak jelölve a hitelesség kedvéért (hisz annyi kamu referenciát olvashattál már máshol), sőt így még írhatsz is Nekik ;)  

Szablya Akos a Hungarian Wedding Awards 2017 Ceremóniamester Kategória nyertese

Hungarian Wedding Awards 2017 Ceremóniamester - Hálám mindenkinek aki rám szavazott! Piszkosul jól esik, hogy ennyien csípitek a fejem és értékelitek a munkám! Puszik és Ölelés!!!!! ..és köszönöm az eddigi engem választott párjaimnak is !!! A jövőbeliek meg itt olvashatnak visszajelzéseket a munkámról : ceremóniamester visszajelzések        

....nem árt , ha tudod, hogy kell használni az evőeszközöket....

Ceremóniamester Szablya Ákos segít egy kicsit az étkezési etikett szabályaival , hogy hogyan használd....   tovább olvasom ➡️      
Vissza a Ceremóniamester visszajelzésekhez

Kapcsolat

Kérdésed van, ceremóniamester ajánlatot kérnél, kérlek írd meg, és keresni foglak!