Esküvőszervezők Szakmai Konferenciája 2013.-műsorvezetés Szablya Ákos ceremóniamester - amire büszke a ceremóniamester

Írásaim

 



Még ez is érdekelhet - a Ceremóniamester ajánlja

Válogatás visszajelzéseinkből, írásainkból és az esküvői kisokosból

Évi és Tamás plusz a Ceremóniamester

Kedves Ákos!, CeremóniamesterMikor nekikezdtünk esküvőnk szervezésének, még kérdésként merült fel bennünk, hogy szeretnénk-e ceremóniamestert, mivel a családban, illetve baráti körben is volt olyan „bőbeszédű”, „nagyhangú” személy, aki vállalta volna a vendégsereg irányítását, felkonferálásokat.... Akkor még nem tudtuk, hogy CM-nek lenni milyen komoly feladat. „Szerencsénkre” úgy döntöttünk, hogy ezt feladatot egy profira bízzuk, de ezen belül is a legjobb döntés Te voltál!Telefonon történt egyeztetésünkkor is már átjött a profizmusod, precizitásod, határozottságod, így nem volt kérdés számunkra a személyes egyeztetés, ahol mindezekben csak megerősítettél minket. Így már az első találkozásunkkor rögtön eldöntöttük, hogy Téged szeretnénk a „CM-ünknek” felkérni. Azt éreztük, hogy igazán rád tudjuk bízni az eskünk napjának irányítását, amit, így már átélve a „Nagy napot”, a legkomolyabb szolgáltatói feladatnak gondolunk.Évi már a polgári szertartás előtt – óra és telefon hiánya miatt :) – elvesztette az időérzékét, én pedig főleg nem az előre megbeszélt forgatókönyvet olvasgattam :) . Viszont az egész esküvő alatt fel sem merült bennünk, hogy valami nem tökéletesen alakulna, mivel Te mindent irányítottál és kézben tartottál. És még a megbeszélt forgatókönyv mellett is tudtál olyan meglepetéseket csempészni az estébe, amik egyben voltak meghatóak és szórakoztatóak.Lehengerlő stílusoddal és orgánumoddal, és a „pont tökéletes mértékű” közvetlenségeddel azonnal a vendégek szívébe loptad magad, nagyon kedveltek Téged!Hálával és köszönettel tartozunk Neked, hogy a saját esküvőnket, annak minden pillanatát gondtalanul, minimális feszültség vagy probléma nélkül élhettük meg, és ez volt életünk legnagyobb eseménye és bulija! Csak egymásra és a vendégekre tudtunk koncentrálni, élveztük és imádtuk az esküvő minden egyes percét. A Te profizmusod, tapasztalatod, jófejséged, figyelmességed emelte az esküvőnket egy olyan szintre, amiről csak álmodtunk. Egyszóval nagyon köszönünk mindent! Egy igazi Mester vagy! :)Reméljük, hogy még sok-sok párnak segítesz abban, hogy olyan boldog esküvője legyen, mint a miénk, mi mindenkinek tiszta szívből ajánlunk Téged!!!Évi és TamásYou can read more english language: MC's feedbacks vagy magyarul: ceremóniamester visszajelzésekSőt a Ceremóniamester -ed facebook1 és CM2 oldalain a párok meg vannak jelölve a hitelesség kedvéért (hisz annyi kamu referenciát olvashattál már máshol), s így akár még írhatsz is Nekik ;)

A ceremóniamester titkos szerepe – Hogyan lesz stresszmentes és felejthetetlen az esküvőd

A ceremóniamester szerepe az esküvőn. Ki is pontosan a ceremóniamester?Sokan hallották már a ceremóniamester szót, de kevesen tudják pontosan, mit is takar ez a hivatás.Egyszerűen fogalmazva: a ceremóniamester az esküvő házigazdája, koordinátora, aki nemcsak a programot vezeti, hanem biztosítja, hogy a nap minden perce zökkenőmentesen teljen.Ő az, aki kézben tartja az eseményeket, összeköti a szolgáltatókat, segíti a vendégeket, és közben diszkréten gondoskodik arról, hogy a pár csak egymásra figyelhessen.Még ma is rengetegen összekeverik a ceremóniamestert a vőféllyel, pedig a kettő között jelentős különbség van.A vőfély a hagyományos, népies esküvők elengedhetetlen alakja, aki versekben, rigmusokban szólítja meg a vendégeket és humorral tartja mozgásban a lakodalmat.A ceremóniamester ezzel szemben a modern, városi esküvők elegáns házigazdája – modern, stílusos és kulturált megjelenéssel, hagyományos rigmusok nélkül.Ha tehát városias, elegáns, exkluzív helyszínen tervezitek az esküvőtöket, a CM (rövidített neve) a megfelelő választás.Ha viszont hagyományőrző, falusi lagzit szerveztek, akkor inkább vőfély illik oda.Egy biztos: a siker kulcsa, hogy mindig az esküvőtök stílusához illő szakembert válasszátok.Mit csinál pontosan a ceremóniamester az esküvőn?A ceremóniamester az esküvő láthatatlan motorja.Ő az, aki a háttérben mindent kézben tart, és gondoskodik arról, hogy a nap minden pillanata gördülékenyen, mosolyok között teljen.Feladatai közé tartozik a programok felkonferálása, a szolgáltatók (DJ, fotós, videós, catering) munkájának összehangolása, valamint a vendégek irányítása.De ami még ennél is fontosabb: ő az, aki megoldja a váratlan helyzeteket.Ha késik a menyasszony, ha eltűnik a gyűrű, ha elered az eső – a ceremóniamester mindig tudja, mit kell tennie.A jó ceremóniamester nem a középpontban akar lenni, hanem a pár és a vendégek komfortját tartja szem előtt.Kellően határozott, de mégis laza, vicces, mégsem tolakodó.Ő teremti meg azt a légkört, amiben mindenki jól érzi magát – az ifjú pártól a nagymamáig.A ceremóniamester feladatai részletesenMunkája két fő szakaszra bontható: az előkészítésre és a nagy nap levezetésére.Mindkettő egyformán fontos, hiszen a tökéletes esküvő a felkészülésnél kezdődik.1️⃣ Előkészítés – a ceremóniamester már a tervezésnél jelen vanAz esküvői műsorvezetőtök, a CM nem az esküvő napján lép be a képbe.Általában egy évvel előtte találkozik a párral (és vannak esetek amikor már 2 évvel előtte megtörténik az első meeting), hogy együtt megtervezzék a nap forgatókönyvét.Ilyenkor sor kerül:Igényfelmérésre: a pár stílusának, személyiségének, vendégkörének megismerésére.Tanácsadásra: a ceremóniamester hasznos tippeket ad, mit érdemes elkerülni és mire figyeljetek a szervezés során.Forgatókönyv készítésére: részletes, időrendi program, amiben minden mozzanat szerepel – a szertartásoktól a tortavágásig.Szolgáltatói egyeztetésre: a ceremóniamester gyakran összefogja a fotóst, a zenekart, a dekoratőrt, és segít, hogy mindenki egy hullámhosszon legyen.A cél, hogy a nagy napon már ne legyen kérdés – csak élmény és öröm.2️⃣ Levezetés – a ceremóniamester a nap fő koordinátoraA ceremóniamester mindig időben érkezik a helyszínre, sokszor elsőként. Végigjárja a terepet, egyeztet a stábtagokkal, kipróbálja a mikrofont, átnézi a részleteket.Az esküvő napján ő:Fogadja és segíti a vendégeketKoordinálja a szertartásokat (polgári, templomi, vendégvárás)Felkonferálja a programokatIrányítja, levezeti humorral fűszerezve a fotózást, csokordobást, tortavágást, stb Figyeli az időrend alakulását és rugalmasan kezeli a változásokatHumorral és profizmussal oldja a feszültségetA ceremóniamester olyan, mint egy karmester – ha jól dolgozik, mindenki csak azt érzi, hogy minden tökéletesen működik, de senki sem látja, mennyi munka van mögötte.Tapasztalat, biztonság, profizmusEsküvőim döntő többségén (kb. 99%-án) nincs külön esküvőszervező. Ilyenkor a teljes lebonyolítás, koordináció és problémamegoldás az én feladatom.Ez persze extra felelősség, de több mint 600 esküvő és több mint egy 15 évnyi tapasztalat után minden helyzetre van megoldásom.Egy tapasztalt CM (rövidített neve) felismeri a rezdüléseket – ha valaki feszültebb, ha elhúzódik a vacsora, ha a DJ technikája megadja magát, már lép is.Az ilyen apró beavatkozások teszik igazán gördülékennyé az esküvőt, és ettől lesz a nap valóban felejthetetlen.Miért éri meg ceremóniamestert választani?Sok pár az elején úgy gondolja, hogy „mi majd megoldjuk, minek ceremóniamester”.Aztán a nagy napon rájönnek, hogy a programot valakinek koordinálnia kell, különben elúszik az idő, vagy a vendégek nem tudják, mi következik. Egy barát alkalmatlan erre a feladatra , hiszen vagy vendégként iszik- bulizik vagy szolgáltatóként dolgozik..A profi CM valóban leveszi ezt a terhet a vállatokról.Segít, hogy a nap ne a rohanásról, hanem az élményekről szóljon.Mindezt stílusosan, elegánsan és emberközpontúan – mert a legjobb ceremóniamester nemcsak egy szolgáltató, hanem a pár szövetségese a nagy napon.A CEREMÓNIAMESTER fémjelzi az esküvőd – stílus, elegancia, humor és örök élmény - ami ha jó kezekben van, meg is valósul.Egy jó ceremóniamester képes arra, hogy az esküvő egyszerre legyen gördülékeny, meghitt és felszabadult.Nem tolakszik előtérbe, mégis mindenhol ott van, ahol szükség van rá.Ő az, aki összeköti az embereket, aki átsegít minden váratlan helyzeten, és figyel minden részletre.A végső cél mindig ugyanaz:hogy hajnalban, az esküvőtök után úgy hajthasd álomra a fejed: „Ez volt életünk legszebb napja.”Szeretettel:Szablya Ákos – ceremóniamester: 
Elegancia, profizmus és jókedv minden esküvőn.

Polgári szertartás és a ceremóniamester

A polgári házasságkötés ... A ceremóniamester segíti,.➡️
Vissza a Ceremóniamester blog bejegyzésekhez

Kapcsolat

Kérdésed van, árajánlatot kérnél, kérlek írd meg, és keresni foglak!