Bevezetés a tibeti misztikumokba II. - Ceremóniamester ajánlja
Buddha mondotta volt : „azok számára beszélek, akiknek a szemét csak kevés por fedi", tehát nem azok számára, „kiknek szemét nem fedi por", és nem is azoknak, „akiknek a szemét teljesen beborította a por".
Tibet originális "vallása" a Bön. Tulajdonképpen ez nem más mint a mikrokozmosz és a makrokozmosz közötti spirituális, rituális kapcsolat. A Bön a praxis ,valamilyen párhuzamot húzhatunk Ind hagyomány Jógájával (nem a modern (horribile dictu!!!) irányzatokra gondolok, azok köszönőviszonyban sem állnak a valódi jógával.!!! A jóga ugyanis a szellemi transzmutáció aszkézise). A fizikai világunk és a természetfeletti kapcsolata a beavatott aszkéta által.
"Sajátos azoknak a helyzete, akik életükben beavatási gyakorlatokat végeztek, vagy akik különleges körülményeknek köszönhetően egy, a beavatással analóg «megnyílást» éltek meg. Ezek a személyek az aggregátumokat létrehozó szanszáraierő mellett az igazi Ént is birtokolják, ami egy - az emberi állapotot meghatározó összes lelki és szubtilis elemtől elkülönülő - saját formáját megörző szanszárán túli princípium. Ez az Én egyúttal teljes szabadságot, a karmikus törvényszerűségtől való virtuális függetlenséget élvez. A tibeti bar-do szó a «között» értelmű bar-ból és a «kettő»-t jelölő do-ból tevődik össze (a bar-do tehát «kettő közötti»-t jelent). Ennek megfelelően általában «köztes állapotnak» fordítják, értve ez alatt az egyik életből a másikba átvívő állapotot. Ám a bardo szó elsődleges jelentése inkább «átmeneti állapot», tudniillik egy «keresztútszerű» bizonytalan állapotra utal, amit nem lehet egyértelműen meghatározni. E magyarázatot maguk a Bar-do Thos-sgrol fordítói többnyire magukévá teszik. A szövegekben foglalt tanítás határozottan kimondja, hogy akik - szellemi utat bejárván - képesek a halál beálltakor fellépő ájulást elkerülni vagy legyőzni, azok számára a halál utáni állapotok és a halál pillanata nem determinált. Ezek az emberek választhatnak. Alakíthatják sorsukat. Ha erejük nem elegendő a Végső Megszabadulás közvetlen eléréséhez, még mindig feltárul számukra a kondicionált világbéli új megnyilvánulás kiválasztásának módja, illetve hogy a legkedvezőtlenebb körülményeket hogyan kerüljék el." (Julius Evola)
Hogy megérthessük a Bönt a forráshoz, a kiindulási ponthoz kell visszatérnünk : ez pedig nem más, mint India, a Védák. Ahogy Guénon mondja, "a Véda a világ minden dolga felől való tudás, éspedig az ősidők örök és szakrális tudása. A dolgok eredeti értelmének tudása."
Végletekig leegyszerüsítve a világunk olyan, mint egy jéghegy. A látható része a fizikai világ, a víz alatti --értsd nem látható-- az anyagon túli (Meta ta phüszika). Ahogy az emberi test látható, a nucleusa viszont nem. Az ok, az eredet, a lényeg analóg ezzel, s nem látható,mert a fizikain kívül esik. Ez az Atman, a Self, Az Auton, A Valóság, a Lélek. Ez az egyetlen valóság a többi maya, káprázat, elvarázsoltság, ami csak az adott létállapotból tűnik valóságnak (felébredve konstatáljuk, hogy az álombéli valósnak megélt történet csupán álom volt ). Minden az örök születés és halál állapotában, örök körforgásban van, s mindez a Lélek képzelgése, álma csupán.
A Bön valódi értelme : a káprázat, az elvarázsoltság eloszlatása, a felébredés. Az igazi Hős (Vír, Vira), aki nem kifelé nyilvánul meg, hanem befelé. Az igazi Cél felé orientált. Egyetlen célja van : felébredni.
A Bön-nel a VIII. században Indiából érkező buddhizmus keveredett. A lényegen nem változtatott csupán a hangsúlyt emelte ki és bizonyos neveket változtatott meg. Így a maya , helyett a sangsara (samsara) , az elérendő cél Átman helyett a nibbana (nirvana) fogalmakat használja.
A tibeti misztika legmagasabb útja a Nyílegyenes Ösvény. Ahogy a neve is mutatja megalkuvást nem tűr. A befelé fordulás legmagasabb tibeti változata. A Cél a felébredés. Ennek az útnak a két kiemelkedő misztériuma : a tumo és a chöd.
A tumo a lélektűz. A külső vetülete az a hő, amit a szerzetesek a testük melegítésére használtak a több ezer méter magas Hímálajában. Az aszkéta speciális technikával a sperma életerejét, melegét egy bizonyos csatornán (nádi) keresztűl eloszlatja az egész testében. Ezt hívják az "Istenek puha takarójának".
Másik értelmezése pedig az a hö amit az ember önmagaban kelt, hogy mindent ami nem tiszta, nem magas, nem érték, nem örök és nem abszolút kiégesse.
A chöd nem más szó szerinti fordításban, mint elmetszés. Az aszkéta a világban megnyilvánuló énjét feláldozza és önmagát felajánlja (három változata van : fehér, fekete, vörös).
Lényege : "elgondolhatatlan idők óta, megszámlálhatatlan alakban elemésztettem töméntelen lényt, táplálékra, ruházatra, élvezetre, díszre, mindenféle egyéb szolgálatra s elkényeztetett testemet így tartottam fenn, így voltam elég erős ahhoz, hogy az elmúlással szembeszálljak. Most elkövetkezett a nap, hogy tartozásomat megfizessem. Ezt az élősdi testet áldozatul ajánlom fel s odaadom a megsemmisülésnek. Odaadom testemet az éheseknek, véremet a szomjasoknak, bőrömet a ruhátlanoknak, csontomat tüzelőül azoknak, akik fáznak. Örömeimet odaadom azoknak, akik szenvednek, életem leheletét odaadom azoknak, akik ezzel életben akarnak maradni" (Alexandra David-Néel) Az aszkéta lemond minden világiról és ellobban az énje. Ezek után a világban amíg testi hordozója még fentmarad szolgálja az emberiséget : figyelmeztet, hogy a világ káprázat, varázslat, egyedül a Lélek a Valóság. Itt az idő, hogy véget vess kábaságodnak, álmodnak és a felébredés útjára lépj!
Ahogy Thomas Traherne (1634–1674) mondotta volt: "Nem ismerni a vezérlő elveket – avagy (ismerni őket, de) nem szerintük élni: ez egyaránt nyomorúságos állapot."
