A Ceremóniamester és Viki & Tibi

Szablya Ákos esküvői ceremóniamesterről vélemény

Egy igazi szívből jövő történetet hoztam ma nektek : egy olyat amikor a ceremóniamester is tudja: ebből nagy buli lesz  :) 

Egy csodaszép esküvő egy egri borászatban, ahol már az első pillanatban érezni lehetett:  itt nem csak „igen” lesz, hanem nevetés, sztorik és hajnalig tartó buli.

Viki, az amerikanisztika szakon végzett, sportos, táncőrült, zseniális szakács menyasszony és Tibi, a PhD-s anyagmérnök, volt egyetemi tanár, ma már gyárigazgató – és nem mellesleg egy saját pálinkafőzde büszke társtulajdonosa, amit apukájával közösen indítottak. (Ez még fontos lesz )


A lánykérés története:

Viki biztos volt benne, hogy úgyis észre fogja venni, ha Tibi készül valamire… Hát nem :) :D

Livigno, síelés, kivárt napsütés, 3000 méter magasan egy kis csoki, naptej – és Tibi már térdelt is. - Teljes meglepetés.

Viki? Azóta sem emlékszik semmire. Csak az érzés maradt - és a ceremóniamester szerint ez a legmélyebben rögzült emlék.


Szertartás, egy kis esővel fűszerezve  Megható, bensőséges, bár az eső pár percre próbálta átvenni a főszerepet, de a hangulatot nem tudta elvinni – maximum még romantikusabb lett.

Majd……jött az este egyik fénypontja: a saját pálinkakóstoló, évjáratok és ízek alapján - (apu 1978-as szilvapálinkája, aszútörköly, faeper, gönczi barack és egy különleges évjárathoz köthető cseresznye, ami Tibi doktori fokozatának is a megszerzésének ideje is, úgyhogy a pince mélyén ez az évjárat féltve őrzött tétel volt).

Nem csoda, hogy ez a kóstoló betonbiztosan megalapozta a hangulatot :D

.....És onnantól…

Már sínen voltunk:

nevetés, vidámság, óriási sikert arató bevillanó programocskák - Apu félmeztelen vidámkodása és hasonlók :D 

tánc, buli, buli, buli 

..és amit ők gondoltak a munkámról:


Kedves Ákos, ceremóniamesterünk! 


Megérkeztek a csodás fotóink, szeretnénk elküldeni Neked is.

Nagyon-nagyon szépen köszönjük még egyszer az egész Napot, csodálatos volt és jól sikerült minden

Mindenki annyira jól érezte magát, hatalmas buli volt, örökké hálásak leszünk Neked!!! :) 


Nagyon örülünk, hogy megismerhettük :) :)


Viki&Tibi


Master of Ceremonies's feedbacks


ceremóniamester visszajelzések


Ceremóniamester facebook


Ceremóniamester TikTok


A Ceremóniamester és Viki & Tibi A Ceremóniamester és Viki & Tibi A Ceremóniamester és Viki & Tibi A Ceremóniamester és Viki & Tibi A Ceremóniamester és Viki & Tibi A Ceremóniamester és Viki & Tibi A Ceremóniamester és Viki & Tibi A Ceremóniamester és Viki & Tibi A Ceremóniamester és Viki & Tibi A Ceremóniamester és Viki & Tibi A Ceremóniamester és Viki & Tibi A Ceremóniamester és Viki & Tibi A Ceremóniamester és Viki & Tibi A Ceremóniamester és Viki & Tibi A Ceremóniamester és Viki & Tibi A Ceremóniamester és Viki & Tibi A Ceremóniamester és Viki & Tibi


Még ez is érdekelhet - a Ceremóniamester ajánlja

Válogatás visszajelzéseinkből, írásainkból és az esküvői kisokosból

A Ceremóniamester és Hanna & Gergő

Szia Ákos, ceremóniamester!Ezúton is szeretnénk megköszönni a felkészülés során nyújtott rengeteg segítségedet: a programok összeállítását, azok személyre szabását, valamint minden szakmai tanácsodat és javaslatodat. Az esküvőnk egy igazán csodálatos nap volt – mindenki nagyon elégedett volt, sok dicséretet kaptunk a programokra, a helyszínre, a zenére, de mindenekelőtt a ceremóniamester humorára és profizmusára.Ami azonban számunkra a legfontosabb volt, hogy mi magunk is minden pillanatát élvezni tudtuk az esküvőnknek. Nem kellett a részletekkel foglalkoznunk, nem kellett azon aggódnunk, hogy éppen mi történik, mert te mindent kézben tartottál.Köszönjük, hogy lehetővé tetted számunkra, hogy valóban megéljük a pillanatot, és ne csak "átessünk" rajta. Olyan emléket adtál nekünk, amely örökre mosolyt csal az arcunkra, és amelyből a mindennapokban is erőt tudunk meríteni. Szívből köszönjük!Külön szeretnénk megköszönni a szolgáltatói ajánlásokat is, hiszen velük vált igazán teljessé az egész történet. Gergőék által készített képek közül csatolva küldünk párat.Végül pedig szeretnénk nagyon boldog karácsonyt, valamint sikerekben és boldog pillanatokban gazdag új évet kívánni neked.Köszönettel,Hanna és Gergőceremoniamester english feedbacksceremoniamester visszajelzesekhttps://www.facebook.com/szablyaakoscmceremoniamester tiktok

Szablya Akos a Hungarian Wedding Awards 2017 Ceremóniamester Kategória nyertese

Hatalmas örömmel és meghatottsággal van tele a szívem, ugyanis a Hungarian Wedding Awards Ceremóniamester kategóriájának győztese lettem!      

SCHIFFER MIKLÓS INTERJÚJA VELEM, Szablya Ákos CEREMÓNIAMESTER -REL

Igazi megtiszteletetés a hazai férfidivat "nagyágyúja" SCHIFFER MIKLÓS barátom interjúja velem az esküvőkről, esküvői divatról és még sok érdekességről. Klikkelj a cikk-re a szövegért!
Vissza a Ceremóniamester visszajelzésekhez

Kapcsolat

Kérdésed van, árajánlatot kérnél, kérlek írd meg, és keresni foglak!