Betti & Attila - és a Ceremóniamester

Szablya Ákos esküvői ceremóniamesterről vélemény

#Ceremóniamester

#Ceremóniamester referencia

#Vélemények a Ceremóniamesterről

Kedves Szablya Ákos, ceremóniamester ! 

 Már a kezdet kezdetén, az év elején tudtuk, hogy esküvőnkön nem a „hagyományos", vőfély irányította programot szeretnénk szerepeltetni, annak verselő, - tán túlzottan is - vicceskedő mivoltával, hanem sokkal inkább egy elegáns, a programot lendületesen kezelni tudó, az embereket, s az eseményeket irányító emberre volt szükségünk.

  Hamar világossá vált tehát, hogy nekünk ceremóniamesterre lesz szükségünk. Mikor február tájékán sikerült találkoznunk többekkel e szakmában, már az első találkozó alkalmával is messze kitűnt közülük Ákos. Kedvességével, profizmusával, a jó értelemben vett „rutinjával", s nem utolsó sorban természetességével rögtön az első alkalommal meggyőzött minket arról, hogy ő szívvel-lélekkel, szeretetből teszi, amit tesz, s hogy ő lesz a legmegfelelőbb ember arra, hogy segítsen miket e szép napon, s összefogja, irányítsa helyettünk az eseményeket.

  Ákos ráadásul mindjárt az elején ötletek egész tárházával állt elő, melyektől a jeles nap eseményei színesebbé, viccesebbé, maradandóbbá válhatnak, anélkül, hogy valaki elcsépelt vicceket „darálna", vagy mások kárára humoroskodna.

  Ákos játékai kitűnőek voltak arra, hogy megteremtsék az oldott hangulatot az este folyamán, ugyanakkor tökéletesen illeszkedni tudtak a menetrendbe, rövid időigényük révén. 

 Összefoglalva nagyon hálásak vagyunk, a sok segítségért, s a profi lebonyolításért, mely lehetővé tette, hogy e fontos napon, velünk együtt minden barát és rokon rendkívül jól érezhette magát. Nagyon köszönjük neked, Ákos! 

Nagyon jól esett Édesapámtól visszahallani, amit barátoktól, rokonoktól is hallottunk már, hogy szerinted milyen különleges pár vagyunk, mert rajtunk messziről látszik, hogy mennyire szeretjük egymást, s hogy mennyire egy hullámhosszon vagyunk. Ebből, azt hiszem, a násznép is kaphatott némi ízelítőt a Mr & Mss alkalmával.

  Még egyszer nagyon szépen köszönjük neked a sok apró, ámde annál hasznosabb jótanácsot, s a tökéletes lebonyolítást. Mindig jó emlékkel fogunk gondolni rád.

  Egyetlen hiányérzetünk maradt csupán, hogy az események sodrában veled nem tudtunk közös képet készíteni az estén 3-masban.

 

  Betti és Attila

 

 



Még ez is érdekelhet - a Ceremóniamester ajánlja

Válogatás visszajelzéseinkből, írásainkból és az esküvői kisokosból

A Ceremóniamester és Dóri & Márk

Kedves Ceremóniamester Ákos! Az esküvő másnapján: Igazán még most sem tértünk magunkhoz a szombati nap után, de szeretnénk örök hálánkat kifejezni, eszméletlen jól sikerült minden! Veled kapcsolatban a násznéptől rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk és Mi is nagyon örülünk, hogy megtaláltuk a közös hangot! Megérkeztek az esküvői fotóink, csatoljuk az összes képet rólad/veled, illetve kiegészítettük néhány kedvenc képünkkel, amik szerintünk szuperül átadják a fergeteges hangulatot, ami az egész napot jellemezte.  Köszönjük még egyszer a munkádat, mind az esküvőt megelőző hasznos tippeket, ötleteket, mind az esküvő napján a tökéletes levezénylést. Hála neked nekünk elég volt jól érezni magunkat és nem kellett foglalkoznunk semmi mással. A násznép is kiemelte a profizmusod, és a képeken is látszik milyen jól sikerültek a játékok. Egészen biztosan téged fogunk ajánlani mindenkinek!  Dóri & Márk      Master of Ceremonies's feedbacks  ceremóniamester visszajelzések  Ceremóniamester facebook Ceremóniamester TikTok  

7 Tulajdonság, Amivel Egy Jó Esküvői Ceremóniamester Rendelkezik

Az esküvőd egyik legfontosabb döntése a megfelelő esküvői ceremóniamester kiválasztása. Ő nem csupán az esemény házigazdája, hanem az, aki gondoskodik róla, hogy minden zökkenőmentesen menjen, a vendégek jól érezzék magukat, és minden pillanat emlékezetes legyen.De milyen tulajdonságok tesznek valakit igazán jó ceremóniamesterré? Mire figyelj, amikor azt a személyt keresed, aki irányítani fogja életed egyik legkülönlegesebb napját? Íme a 7 tulajdonság, ami megkülönbözteti a kiváló ceremóniamestert.

INTERJÚ : SZABLYA ÁKOS CEREMÓNIAMESTERREL

Egy újabb interjú esküvőkről, a szakmáról : a teljes cikkhez klikkelj a ceremóniamester LINK -re!
Vissza a Ceremóniamester visszajelzésekhez

Kapcsolat

Kérdésed van, árajánlatot kérnél, kérlek írd meg, és keresni foglak!