Petra és Norbi, + Ceremóniamester

Szablya Ákos esküvői ceremóniamesterről vélemény

#Ceremóniamester ajánlja

#Hungarian Wedding Awards Winner

#Vélemények a Ceremóniamesterről

#Ceremóniamester

#Ceremóniamester referencia

#Esküvő

Kedves Ákos, ceremóniamester!


Már az esküvő előtt másfél évvel volt első találkozásunkkor tudtuk, hogy Veled teljes lesz az összhang, és Te vagy az, aki bizonyosan úgy tudja majd levezényelni az esküvőnket, ahogy azt megálmodtuk. Az a profizmus és szakértelem, ami sugárzik belőled, azok a tanácsok, ötletek, amiket adtál mind-mind elengedhetetlen részei voltak annak a csodának, amit ezen a napon megéltünk. Amikor bajban voltunk a helyszín miatt, nem csak legyintettél, hanem aktívan próbáltál segíteni, amiért külön hálásak vagyunk. Annyi mindent írhatnék, a még számunkra és a násznép számára is szimpatikus játékokat, a kis meglepetéseket, azt, hogy mindig ott voltál, mindent kézben tartottál és így tovább, sosem érnék a lista végére.

Egy szó, mint száz, nagyon-nagyon köszönjük, hogy (eddigi) életünk legfontosabb napját segítettél azzá varázsolni, amit sosem fogunk elfelejteni.
Tényleg nagyon köszönünk mindent, időközben az egyik, az esküvőn résztvevő leányzó kezét megkérték, és rögtön el is kérte az elérhetőséged, szóval lehet keresni fognak majd ránk hivatkozva. ;)

 

Minden jót kívánunk, remélem, még találkozunk!
Üdv,
Petra és Norbi

 

Petra és Norbi, + Ceremóniamester

 

 

You can read more english language: MC's feedbacks   ill még vagy több száz visszajelzést olvashatsz magyarul: ceremóniamester visszajelzések

Sőt a Ceremóniamester -ed facebook1 és CM2 oldalain a párok meg vannak jelölve a hitelesség kedvéért (hisz annyi kamu referenciát olvashattál már máshol), sőt így még írhatsz is Nekik ;)

Kövess a hivatalos oldalamon: https://www.facebook.com/szablyaakoscm/

Petra és Norbi, + Ceremóniamester


Még ez is érdekelhet - a Ceremóniamester ajánlja

Válogatás visszajelzéseinkből, írásainkból és az esküvői kisokosból

A Ceremóniamester és Judit & Balázs

Kedves Ceremóniamester Ákos! Évekkel ezelőtt a legjobb barátnőm esküvőjén Te voltál a ceremóniamester , ahol azonnal mondtam akkor még a vőlegényemnek, hogy Nekünk Ákos kell az esküvőnkre! Ahogy a barátnőm esküvőjén, a mi esküvőnkön is bebizonyítottad, hogy Te egy igazán különleges ceremónia mesterként működsz ebben a világban. Szeretettel és profin kezeltél minden helyzetet és minden pontját a Mi nagynapunknak, azt hiszem, Te tényleg erre születtél, hogy a párok legkülönlegesebb napját segítsd és varázsütésre megoldj helyettünk minden adódó problémát. Hálásak vagyunk a pofizmusodért, a karizmatikus személyedért, hiszen Nélküled, biztosan nem sikerült volna olyan csodásan, mint Veled! Remélem rengetegen fogják ugyan ezt átélni, mint Mi! Judit & Balázs     Master of Ceremonies's feedbacks  ceremóniamester visszajelzések  Ceremóniamester facebook Ceremóniamester TikTok      

Szablya Ákos Ceremóniamester kis írása Schiffer Miklós - Köszönöm, kérem – Jómodor akkor is létezik című könyvében

Dr. Schiffer Miklós: Köszönöm, kérem – Jómodor akkor is létezik, ha sokan nem hallottak róla. Egy nagyszerű, olvasmányos alapmű (igazi megtiszteltetés, hogy egy rövid kis írásom is megtalálható benne az esküvőkkel kapcsolatban), amit ajánlok mindenkinek, akinek számít a jó ízlés illetve legfőbbképpen azoknak akiknek meg nem! Jó olvasást Mindenkinek!

Koszorúslányok a ceremóniamester kedveli, mint látványosságot

A Ceremóniamester szereti ha koszorúslányos  bevonulás meg van tervezve. 
Vissza a Ceremóniamester visszajelzésekhez

Kapcsolat

Kérdésed van, árajánlatot kérnél, kérlek írd meg, és keresni foglak!