43 éve, a mai napon követett el rituális öngyilkosságot a háromszor irodalmi Nobel-díjra jelölt Mishima Yukio - ceremóniamester ajánlja!

Negyvenhárom éve, a mai napon 1970 nov 25-én, Yukio Mishima, a háromszor is irodalmi Nobel-díjra jelölt,  japán legnagyobb modern írója seppuku-t követett el (rituális öngyilkosság, vagy más néven harakiri). Az Esquire magazin szerint ő az egyike a "Legnagyobb 100 ember a világon" listán.

Misima Jukio (三島 由紀夫, Hepburn-átírással: Mishima Yukio) (Tokió, 1925. január 14. – Tokió, 1970. november 25.), valódi nevén Hiraoka Kimitake, japán próza- és drámaíró, költő.
Kiskorában a nagymamája nevelte igen szigorúan, majd később az apja -csak 12 éves korában került vissza a családjához- katonás fegyelemben. A Gakusúin elit iskolába járt, és korán érdeklődni kezdett az irodalom iránt, az iskolai irodalmi kör vezető tagjai közé került. Első novelláját, a Hanazakari no mori -t az iskolaújságban publikálta.
A második világháborúban nem vett részt, kapott ugyan behívót, de mivel éppen beteg volt és tüdőbajosnak tetette magát, nem kellett bevonulnia.
1947-ben szerzett diplomát a Tokiói Egyetemen. Kavatbata Jaszunarit személyesen is ismerte, egyik elbeszélését („Tabako” vagyis „A cigaretta”) pedig pont az ő ajánlására közölte le a Ningen folyóirat. Kavabatáról, akit nagyon kedvelt, esszéket is publikált. Több európai nyelvre is lefordították műveit, így nemzetközileg is nagy sikereket ért el. 1952-ben Görögországba utazott, ennek a látogatásnak nyomait viseli a Sioszai (Hullámok sűrűjében) című regénye, amely a görög mitológiából, Daphnisz és Khloé legendájából merít.

Komolyan foglalkozott a harcművészetekkel, a busido-val, a harcos útjával.
Kevesen tudják, hogy Mishima Yukio 1958-ban, 33 éves korában kezdett kendózni (a kard útja; a kardtechnikák gyakorlása a test és a szellem együttes fejlesztésére), 10 évvel később, 1968-ban 5. dan-ra vizsgázott.

1967-ben iaido (a kard kivonásnak és ezzel egyidejű vágásnak művészete; különféle váratlan helyzetekben való találkozás az ellenféllel s ennek szellemi úttá való formálása, "saya no uchi"-nak is hívták, ami legyõzhetetlent jelent) 1.dan-ra vizsgázott. 1970. áprilisában részt vett az 1. Kendo Világbajnokságon Tokyo-ban.

A II. VH. utáni Japán, a tradicionális értelembe vett értékrend, a szellemi élet hanyatlása, negativ átformálódása, az amerikai multikulturális, fogyasztói társadalom térhódítása egyre jobban zavarta Misimát. Mindezek ellenpólusaként, 1968-ban létre hozta a Tatenokait, azaz a Pajzs Társaságát, amely egy félkatonai, nacionalista, egyetemi diákokból álló, nyolcvanfős csoportosulás.

1970. november 25-én elérkezett a végkifejlet. Misima magánhadserege négy katonájával túszul ejtette a Dzsieitai (Japán Fegyveres Erők) legmagasabb rangú tábornokát, majd átadta követeléseit az elöljáróknak és az épület erkélyéről beszédet intézett a helyőrség összeparancsolt katonáinak, hogy csak a hadsereg képviselheti a hagyományos japán értékeket, szellemiséget, a császárnak vissza kell adni az abszolút hatalmat, helyre kell állítani a tradíció és szellem világát. Mivel kísérlete sikertelennek bizonyult és csak értetlenségre, zárt fülekre talált így legközelebbi tanítványával együtt szeppukut (rituális hasfelmetszés, pontatlanul nevezve harakiri) követett el, hogy becsületét (szamuráj értékrend szerit) megőrizze.

Tette sokakat megdöbbentett, holott műveiben számos jel utalt már a végkifejletre. A halálra is tudatosan készült, hiszen ennek egyik „főpróbája” volt egyik kései novellája, a Hazafiság, amelyet meg is filmesített. A főszerepet természetesen ő maga játszotta: egy hadnagy, aki becsületét szeppukuval tisztázza.
Halála óta jelennek meg írások rituális tettével kapcsolatban, egy részük próbálja bemocskolni személyét, de az értő olvasót nem lehet félrevezetni. Valójában mi lehetett Japán egyik legsikeresebb írójának tette mögött!? Természetesen a kivitelezés módjában megnyilatkozik mindaz ami a régi, tradicionális japán szellemet jellemzi. A szamuráj hagyomány, a busidó, a zen, a sintó. A világban oly ritkán megnyilatkozó becsület tiszta esszenciája. A felelősség. Az élni vágyás feladása, feláldozása egy magasabb cél érdekében. Minderre az emberiség történetében megannyi példa volt, legyen az akár az uphanishadokban vagy akár görög, spártai, stb kultúrkörben vagy analóg mindez a 47 rónin történetével is. Egy szóval jellemezhető, s ez a HŐS.

Két nappal a seppuku-ja előtt írt egy tradicionális tankát :

Storm winds at night blow
The message that to fall before
The world and before men
By whom falling is dreaded
Is the mark of a flower.

40 regényt, 18 színdarabot, 20 kötetnyi elbeszélést, legalább 20 kötetnyi esszét, egy librettót és egy filmet írt. Háromszor is jelölték Nobel-díjra, de végül nem kapta meg.

Legfontosabb prózai művei :
• Egy maszk vallomása (Kamen no kokuhaku, 1948)
• Kindzsiki („Tiltott színek”, 1953)
• Hullámok sűrűjében (Sioszai, 1954)
• Az Aranytemplom (Kinkakudzsi, 1956)
• Utage no ato („Bankett után”, 1960)
• Véres naplemente (Gogo no eikó, 1963)
• Hódzsó no umi („A termékenység tengere”): 1. Haru no juki („Tavaszi hó”, 1968), 2. Honba („Elszabadult lovak”, 1969), 3. Akacuki no tera („A hajnal temploma”, 1970), 4. Tennin goszui („Az angyal romlása”, 1970)

2013.